Lángmadár
Lángmadár (Phoenicopterus L.), az úszók rendjébe, a lemezescsőrüek csoportjába és a Phoenicopteridák családjába tartozó egyetlen madárnem. Csőre hosszabb mint a feje, különben vastag, inkább magas, mintsem széles, térdalakulag meghajlott és harántlemezekkel ellátott. Az orrnyilások a csőr tövén találhatók, nyaka hosszu és vékony. Hosszu lábai gázlókéra emlékeztető, csakhogy három előre irányzott ujja úszóhártyával van összekötve. Farka rövid, 12 tollu; szárnyai középnagyságuak, az elsőrendü evezőtollak közül a 2. a leghosszabb. Körülbelül 8 faja ismeretes, melyek leginkább az újtrópusi és étiopiai regióban a tengerpartokon, csekély vizekben ritkán, édes vizekben társaságban élnek, ahol gázolva keresik apró vizi állatokból álló eledelüket. Egylábon állva alusznak. Legismertebb faja a közönséges L. (Ph. ruber L., Ph. roseus Pall., Ph. antiquorum). Felnőtt korában szép rózsaszinü tollazata és biborvörös szárnyai vannak. A csőr tövén rózsavörös, vége feketés. Lábai vörösek. A him 125 cm. nagy, szárnyhossza 39 cm., a farkhossza 14cm. A nőstény valamivel kisebb (110 cm.). A Közép-tenger, Fekete-tenger és a közép-ázsiai nagy tavak környékén él, elvétve a Rajna vidékén is található, 1811. Bamberg környékén lőttek egy példányt. Vizben fészkel. Fészkét vagy iszapból és vizi növényekből készíti és mint kúpalaku rakás 30-40 cm.-nyire áll ki a vizből, v. pedig valamely sziget növénydús partján öbölszerüen kikaparva készíti. A nöstény 2 fehér tojást tojik, melyeket a szülők 30-32 nap alatt költenek ki. A fiókok fészekhagyók. Tollaikat ékességül használják. Húsát eszik. Nyelvét és agyvelejét már a rómaiak is mint csemegét ették. Fogságban eltartható.
