Lidérc,
Lidérc, régibb alakjai lederc, lidroc, lidröc (?), lidörc (?), lidvérc, lüdérc (Nyelvtört. Szótár); tájszólásiak: ludvérc, lodovérc, lucvér. Az Érdy-Kódex két helyének (504. és 638.) tanusága szerint egyik legrégibb keletü értelme «pokolbeli szellem» «gonosz lélek» maga az «ördög» valamely megtestesülésében (igy Pázmánynál, Kalauz 181); Geleji Katonánál (Váltság titka, II. 1261) a «tündér» s «kisértet» szavakkal rokonértelmü. Régibb szótárainkban (első sorban Calepinus Magyar tolmácsánál, kit a későbbiek e részben követnek) «az betegség az, kit a magyarok hamis vélekedésből lidvércnek hínak», az ephialtes, majd alább az incubus, tehát az u. n. boszorkánynyomás,illetőleg az ennek okául képzelt démon egyenértéküje. Melius Péternél (Szt. János jelenésének magyarázatja, 1568) «fáklyák vagy lidércek, aki alá esik az égből mint egy csillag!»; tehát «meteor» (?); ugyanez Zrinyi Miklósnál (Kazinczy F. kiad. II. 89): Gyöngyösinél (kemény János, 426) pedig már egyik ma is közkeletü értelmében a. m. «bolygó tűz» (ignis fatuus). Újabb népnyelvi adalékok, valamint régibb boszorkányperek vallomásai szerint is (Nyelvőr V. 157) «olyan formáju madár, mint iromba (tarka) tyúk». (V. ö. Ipolyi, Magyar mythologia, 230.) Molnár A. Szótárában (1707) egyenesen a «boszorkány» szinonimája is, ami ugy érthető, hogy e szó meg nála másutt a srix, lamia és lemur egyenértéküje. Minthoegy ez utóbbiak a régi római néphitben hazajáró síri szellemeket, rémítgető kisérteteket, a strix pedig (a vele egy tőből származó striga-val együtt) különösen fojtogató démont jelentett: a föntiekkel egybevetve a L. szó alapértelméül az a vampir-féle lény tetszik ki, amely leginkább mint az alvókat háborgató incubus (illetőleg succuba, gonoszabb alakjában int fojtogató, sőt az alvónak vérég is kiszívó, majd egyáltalán «bolygó» lélek szerepel. Síri szellemre vall a L. «kincsőrző» démon jelentése is, amelyben szintén elég népszerü; ettől pedig csak egy hajszál választja el a «kincsszerző» talizmánt, amilyenül az oláh spiritus-sal egytestvér L. mint «spiritus familiaris» szerepel. Ez utóbbi szerepét rendesen tyúk (csirke) alakjában viseli s megint a boszorkányság körébe vezet vissza, ahová «strix», «vampir» és «incubus» (succuba) jelentései is utalják. Ezért véli Tóth Béla (Szájrul szájra, 1895. 10-13) igen helyesen, hogy Könyves Kálmán királyunk ama hires törvénycikke, amely szerint «de strigis, quae non sunt, nulla quaestio fiat» jól magyarul a. m. «a lidércek (vagyis ama fojtogató, vérszívó vampirféle lények) ellen, minthogy nincsenek, semminemü kereset ne legyen». Könnyen érthető azonban, hogy e striga-kat, minthogy amugy is közel járt a reájuk vonatkozó ó- és középkori néphit a boszorkányokról elterjedt hiedelmekhez, ennek alapján magukkal a boszorkányokkal tévesztették össze. Már a L. szó «vampir»-jelentése is eléggé közelébe visz ama feltevésnek, melyet Edelspacher bizonyítgatott igen nagy elmeéllel (Nyelvőr V. 151-159), hogy t. i. maga e szó is (a tőle vajmi távol állónak tetsző denevér és vampir szavakkal együtt) a görög νυχτοπτερος (szó szerint a. m. «éji szárnyas») szláv réven való származéka. A főbb közbenső alakok Edelspacher szerint netopir, ladobirec és ebből lodovérc és <ludvérc volnának. E feltevéstől eltérőleg Borovszky Samu a L. szót az ó-felnémet hliodarsazo (?) kölcsönvételének tartja, mely (minthogy a hliodarsaz állatalakokká való átváltozást jelent eredetileg) nigromantikus, bűbájos, szemfényvesztő értelemmel birna. Ugy az első, mint a második származtatásnak az a gyengéje, hogy a közbenső alakok részben csak feltételezettek. A L.-re vonatkozó néphiedelmeket meglehetős teljesen egybeállítja Ipolyi, Magy. myth. 228-232. l., ahol (232) e babonás képzet egy csallóközi tájszólási nevét is feljegyzi. Ez az iglic v. ihlic, melyet Szilády Áron (Akad. Értek. a nyelv és szépt. köréből II. 10. l.) az igric-vel együtt a latin ignis származékának tart. (Nem tévesztendő sösze ez igric a «jongleur» jelentésü, egészen ugyanily hangzásu szóval).
