Liturgika
Liturgika (gör.), a katolikus szertartásnak, vagyis a katolikus istentiszteletnek tudománya; avagy tudományos előadása Krisztus, az apostolok és az egyház által rendelt külső jeleknek és formáknak, melyek a nyilvános katolikus istentiszteletnél alkalmaztatnak. Feloszlik általános és részletesre; amaz oly elveket foglal magában, melyek az egész nyilvános isteni tiszteletet s az azzal kapcsolt szertartásokat közönségesen illetik; a részletes pedig oly szabályokat ad elő, melyek az isteni tiszteletnek csak egyes részéhez s az egyházi szertartások csak némelyikéhez tartoznak. A L. közvetlen forrásai az egyház szertartás könyvei; közvetett forrásai a szentirás, a szent atyák iratai, a régibb liturgiák, zsinati határozatok, pápai bullák és más rendeletek, az egyház gyakorlata s különösen a szertartások gyülekezetének határozatai. Sevillai Izidor volt az első, ki a isteni tisztelet legfontosabb részeinek rendezett leirását kiadá a VII. sz.-ban, a következő században már több L.-i mű látott napvilágot, megemlítendők e tekintetben Alkutin, Rabanus, Strabo, Damjani Péter. Újabban pedig Govantus, Catalanus, Bona, Mabillon; szellem és felfogás tekintetében kitünő: Stondemayer, Cateaubriand, Sailer, Schmid, Kössing. A magyarok közül: Tompa, Rácz, Pongrácz, Lonovics, Szulik, Dallos, Némethy, Pokorny, stb.
A hazai protestáns tudományos liturgikai irodalmat a következő művek képviselik: Károli Péter, Boni Pastoris optimus agendi, vivendique modus (1570); Medgyesi Pál, Doce nos orare quin et praedicare, azaz Imádkozásra és predikáció irástételre s annak megtanulására mesterséges táblák (Bártfa 1650). A gyakorlati teologia összes tudományait felölelő műveikben tárgyalják a liturgikát is: Marosvásárhelyi Gombási István, A Papi Szent Hivatal Gyakorlásáról való Trakta (Osterwald Frid. János után franciából fordított, Kolozsvár 1784); Zsanay Lajos sárospataki teologiai tanár, Paptan (Sárospatak 1847 és 1857). Önálló liturgikákat irtak a rendszeres tudomány kivánalmai szerint: Tóth Ferenc (Győr 1810); Tóth Mihály debreceni teologiai tanár, Egyházszertartástan alapvonalai (Debrecen 1873); Hörk József (Eperjes 1882); Csiky Lajos Egyházszertartástan (Debrecen 1829). A liturgikában tárgyaltatni szokott egyik liturgiai teendő, az imádság elméleti elveit és irása szabályait, mintegy monográfiaképen tárgyalják: Borosnyai Nagy Zsigmond, Az Igaz Keresztény Embernek Papi Tisztiről... A könyörgésnek tudományáról irt rövid trakta (Amsterdam 1736) és az újabb tudományos haladás szempontjából Csiky Lajos, Imádságtan (Debrecen 1886).
