Madarász-
Madarász-család, régi nemesi családaink közé tartozik, melynek tagjai Gömör, Baranya, Somogy és Fejér vármegyében voltak birtokosok. E néven Erdélyben is szerepel egy család, melynek Péter nevü tagja Felső-Oroszi előnévvel Báthory Gábortól nyeri címeres levelét. A magyarországi M.-családból az az ág emelkedett ki és játszott nagyobb szerepet, mely Eperjesi előnevet használt. Első ismert tagja a XVII. sz.-ban M. György, akinek ajánlotta Laskai János 15642. Bártfán nyomatott Polgári társaságnak tudományáról irt hat könyv címü fordítását; szintén e család tagja az a M. Márton, akinek neve az 1679-1682. év okleveleiben gyakran előfordul. A Gömör és Baranya vmegyében letelepedett M.-család régibb történetére nézve nincsenek adataink. E század közepén ebből az ágból szerepel M. András, kinek különösen a magyar gyári ipar fejlesztése körül vannak érdemei s aki a csetneki rézhámornak, masznikói papirgyárnak, a pécsi vasgyárnak volt vezetője. Fia M. Viktor (l. o.), festő. Somogy és Fejér vmegyében birtokos az a család, melynek első ismert tagja M. László (l. o.) 1848-49. honvédelmi bizottmányi tag és M. József (l. o.) országgyülési képviselő.
1. M. József, politikus, szül. Nemes-Kisfaludon (Somogy) 1814 aug. 27. Már igen fiatal korában részt vett a közügyekben, s különösen a fejérvármegyei tisztújításoknál vezérszerepet játszott; az 1832-36-iki országgyülésen pedig, mint a távollevők követe jelent meg a sárkereszturi kerület képviseletében. Tagja volt az 1848-iki országgyülésnek is, és politikai szereplésétől kezdve mindvégig tulzó köztársasági volt; ezért még az 1848-iki független felelős minisztérium sem elégítette ki s az ez ellen alakult ellenzék egyik főszereplője lett. A kormányt Debrecenbe is elkisérte s az ápr. 14-iki függetlenséginyilatkozatot örömmel üdvözölte. A szabadságharc lezajlása után az osztrákok elfogták s Olmützben fogva tartották 1856. Kiszabadulván, 1861. ismét a sárkereszturi kerület választotta meg képviselővé, s azóta folytonosan ezt a kerületet képviseli. Az 1865-67. országgyülésen tartott beszédei (Pest 1868) jelentek meg. Emlékiratai 1831-1882. pedig Budapesten 1883.
2. M. László, a szabadságharc idején országgyülési képviselő és rendőrminiszter, szül. Gulácson (Zala) 1811. Mint Somogy követe vett részt az 1847-48-iki pozsonyi országgyülésben, majd az első népképviseleti országgyülésre több kerület megválasztotta képviselőjének s M. a csákvári kerület mandátumát fogadta el; 1848 okt. beválasztották a honvédelmi bizottmányba s a rendőrügyi osztály vezetésével, melyhez a posta s egyéb belügyek is tartoztak, bizták meg. Ezen minőségben követte a kormányt Debrecenbe is, s tevékeny részt vett az 1849 ápr. 14-iki debreceni határozatban, melynek egyik indítványozója volt. De két napra rá már képviselői mandátumáról is lemondott, mert a kivégzett Zichy Eugén drágaságainak elsikkasztásával vádolták. A csákvári kerület újra képviselőjévé választotta, s 1849 jul 2. igazolták új megbizatását. A komáromi kapituláció után Bécsen keresztül Svájcba menekült; aztán rövid ideig tartózkodott Francia- és Angolországban, 1850 őszén pedig Amerikába vándorolt ki; itt az Egyesült-Államok Iowa területén megtelepedve, a Grand River mellett virágzó ültetvénytalapított s jelenleg is ott él mint farmer.
3. M. Viktor, történeti festő, szül. Csetneken (Gömör) 1830 dec. 14. Iskoláit végezte Iglón, Pécsett, hol szülei laktak és Pozsonyban. Részt vett a szabadságharcban s előbb a 41-ik, később a 131-ik honvédzászlóaljnál szolgált Világosig. 1851-től 1856-ig a bécsi festészeti akadémia és Waldmüller, azután pedig a párisi École des beaux arts és Léon Cogniet tanítványa volt. M. az első magyar képiró, ki a párisi Salon annuel kiállításán arany érmet nyert (1861) magyar történelmi tárgyu képekkel. A hetvenes évek elején Párisból Budapestre tette át lakását s nem egy mesterművel gazdagította a magyar festészetet. Ő az első képirónk, ki a magyar történelmi festészetet európai magaslatra emelte. Már a Bujdosó álmán (1856) észre lehetett venni, hogy eszmei tartalomra törekszik, Zách Klárája s Báthory Erzsébetje pedig annyi közvetlenséggel és erővel ábrázolták a kiszemelt mozzanatot, hogy bennük a história egy élő darabját látjuk magunk előtt s az ábrázolt alakokkal együtt ama kor szelleme is föltámadott. Különösen mély hatása van a Báthory Erzsébet címü képnek. Az érzelmek erőteljes kifejezése köti le érdeklődésünket Zrinyi és Frangepán címü képén (1863). A magyar történet két martirját mutatja a kompozició, amint Bécs-Újhelyben 1671 március 31-én kivégzésük előtt egymástól búcsut vesznek. Hunyady Lászlója (egy holttest letakarva fehér lepellel, a lábánál két térdeplő nőalak) igazi példányképe az egyszerüen nemes ábrázolásnak. M. művei előhirnökei voltak nálunk a francia festészet újabb irányának; a művész azonban, szerencsétlenségére, nem talált előkészített talajt Magyarországon, mert sem a közönség nem értette meg, sem a német festészeti iskola száraz alkotásaihoz szoktatott magyar kritika nem tudta eléggé méltányolni kiváló tulajdonságait. A közöny annyira elkedvetlenítette, hogy midőn később Izabella királynő címü nagyszabásu történeti képe a nyakán maradt, végkép búcsut vett a művészettől s potom árakon tuladott vázlatain. M. minden bizonynyal legerősebb, legönállóbb tehetsége volt a fejlődésnek indult magyar művészetnek. A történeti felfogás erejét tekintve, vele képiróink közül egy sem mérkőzhetett; ami pedig technikáját és koloritjának gazdagságát illeti: méltó versenytársa csakis később, Munkácsy Mihályban támadt.
