Magyar tölgy
Magyar tölgy (növ., muzsdalyfa, cigányfa, Szlavoniában kitenyák, oláhul girnyica), eredetileg a Quercus conferta Kit. 1814., de később ezt a tölgyet Olaszországban meg a Balkánon is találták. Nagy és legyező módjára csoportosuló levelei, valamint makkcsészéjének megnyult, vörhenyes pikkelyei tüntetik ki. Különösebben M. ugyanennek a fajnak sallangoslevelü fajtája, vagyis a Qu. Hungarica Hubeny, melyet a Gemeinnützige Blätter zur Belehrung und Unterhaltung, von Chr. Rösler, XX. köt. 2. fele (Buda 1830) hosszasan ismertet. Csinos termetü fa, fája világosabb szinü, mint a mocsártölgyfáé v. a. kocsántalan tölgyé, kevésbbé likacsos, keményebb és nem jól hasad. Mint épületfa a vizben v. földben akármely más fánál tartósabb, a földből kiásva, állítólag 1500 esztendő mulva is egészséges és olyan kemény, mintha megkövesedett volna. Talpgerendának, oszlopnak, karónak, kerékküllőnek és cölöpnek használatos, közönségesen azt mondják két annyi ideig tart mint a cserfa. Cserzőnek kevésbbé alkalmatos. A M. kivált Szlavoniában, a Maros mentén, Déván, Bihar- és Bánságban terem, egyebütt s az Alföld D-i részén (Cséb Bács vmegye, Temesvár) csak ritkaság. V. ö. Erdészeti Lapok 1880, 1884, 1886. évf.
