Mongolország
Mongolország (Mong-ku), a khinai birodalom alkotó része Tomszk, Jenisszeiszk, Irkuck, Transzbaikalia szibériai kormányzóságok, Mandsuria, Lian-tung, Pe-cs-li, San-szi, Kan-szu khinai tartományok és Dzungária közt 3 377 283 km2 területtel, 2-4 millió lak. M. 3 egymástól különböző részre oszlik; ezek a középponti vidék, a tulajdonképeni M., köves pusztaság, amelyet közönségesen Gobinak vagy mongol Samónak hivnak, hogy megkülönböztessék a Nagy-Gobitól, vagyis Samótól, a Tarim-medencének egy részét magában foglaló homokos sivatagtól. A két sivatag közt alig észrevehető átmenetet alkotnak Ordoszban és Kuzupcsii-homokpuszta és az Ala-sanban a Galbin-Gobi. Ezen óriási területhez támaszkodik ÉNy-on és DK-en M. másik két, hegyekkel akart része. Az ÉNy-i rész a Szajáni-hegyek, a Munku-Szardik és a Bajkáli- és Khangai-hegyek közt terül el; ÉNy-ról DK-felé húzódó hegyek takarják, melyek a keresztláncokkal együtt számos fensíkot foglalnak magukban; K-felé egész Urgáig nyulnak el; az Északi Jeges-tenger vizvidékéhez tartoznak; erdőkkel vannak borítva és tájképi szempontból Szibériára emlékeztetnek. A DK-i részt a Nagy-Khingán és az In-san láncai és kiágazásai alkotják; nagy számu, könnyen hozzáférhető völgyei alkalmasak a megmivelésre; hegylejtőin pedig sok a jó legelő. A khinaiak ezen részt Belső-M.-nak (Ko-u-vei) hivják, megkülönböztetésül a tulajdonképeni M.-tól, Caotai-tól. Rendkivüli esőtelen voltánál fogva vizekben igen szegény. Benne erednek a szibériai Jenisszej és Szelenga, a Sara-Muren és Hoang-ho. Többi folyói mind a lefolyás nélküli vidékekhez tartoznak; ezek közt a leghosszabb a Dalai-tóba ömlő Kerulen (1000 km.), továbbá az Uldza vagyis Kuitun, a Tessz, a Kobdo, a Dzabkhan, a Baidarik és a Narin. A nagy Kosszo-golón kivül M. tavai nagyobbára csak oly mélyedések, melyek a folyók vizét gyüjtik magukba és területük nagyon változó. Ezek közt a nagyobbak: az Ubsza-nor., Kara-Usszu, Kobdói-tó, a Kara- és Dalai-nor. Az éghajlatot a rendkivüli szárazság és az óriási szélsőségek jellemzik. Igy Urgában, ahol az évi középhőmérséklet -2,9°, a juliusi 17,6° és a januáriusi -27,8°, a legnagyobb meleg és legnagyobb hideg közti különbség 82,2°. Néhány kisebb török törzset és a bevándorolt khinaiakat leszámítva, M. lakói többféle törzsre oszló mongolok (l. o.), akiknek fő foglalkozása az állattenyésztés. Az ország ásványkincsekben (só, szén, vasérc stb.) elég gazdag, de a bányászást a khinaiak csak igen kevés helyen engedik meg. A lakosok igénytelen voltánál fogva az ipar majdnem semmi és a kereskedelmi forgalom is jelentéktelen és mindenütt cserekereskedés. Az egyedüli, szekérrel is járható és némileg gondozott út Kjaktából Kalganon és Urgán át Pekingbe visz. Közigazgatási szempontból négy, nagy tartományra oszlik; ezek Khalka vagyis É.-M. 4 aimakkal vagyis kerületek. D-i belső M. 4 aimakkal, K-i és DK-i belső M. 14 aimakkal és Kobdo (ÉNy-M.) 2 aimakkal.
Fölfedezések története. Az első hireket M.-ról Európa Plan Carpintól, Ruysbroektól és Marco Polótól kapta. Első tudományos kutatók a francia jezsuita atyák voltak. Közülök Gerbillon atya 1688-98-ig 4 ízben utazott az országos keresztül és mind a khinai császár udvari csillagvizsgálója, őt minden útjában követte. A khinai birodalom nagy térképének elkészítésénél, 1708-17-ig M.-ot is fölmérték. A jelen században az oroszok szereztek kiváló érdemeket M. beutazásával. Helmersen 1863. meglátogatta a Kosszo-golt, Sismarev 1864. az Onon forrásvidékét, 1868. Uljasszutait. Egyéb orosz utazók fritsche (1868, 1773 és 1774), Pavlinov (1870), Prselvalszkij (1871-72), Potanin (1870 és 1876), Losszev (1870), Putilov és Matusszovszki (1871), Venyukov, Szosznovszkij (1874), Rafailov (1876), Adrianov és Orban (1879 és 1881), Szkasszi és Berezovszkij (1880), Pjevtzov (1878-79). Az angol utazók közül Ney Éliás (1872) tett legtöbbet M. megismertetésére.
