Mvanga

Full text search

Mvanga (Muanga), uganda királya, ki 1884. követte atyját, a kegyetlen Mtesát a trónon. Eleintén M. is ellensége és ostora volt a keresztény hittérítőknek és keresztény alattvalóinak; Hannington angol püspök meg is ölette és Emin pasával szemben is ingadozó magatartást tanusított. 1888. azonban az arabok és szövetségesük, Kalema öcscse és versenytársa M.-t uralmából kiforgatta; erre M. Ukumbiba menekült, hogy a katolikus hittérítők befogadták és a kereszténység felvételére birták. Az ő segélyükkel foglalta vissza 1889. országának tetemes részét. Ellenfelei azonban újra felkeltek ellene, mire M. az angolok (Jackson) és a németek (Peters) segélyért folyamodott. Miután ellenfeleit másodszor is legyőzte, Lugard kapitánynyal, az angol-keletafrikai társulat megbizott ügynökével 1890 dec. oly szerződésre lépett, melynek értelmében az angolok oltalmában adta magát, elismerte azoknak fenhatóságát és kereskedelmi kiváltságokat adományozott nekik. Csekély okból azonban, állítólag az angolok izgatása folytán 1892 elején M. kat. és prot. alattvalói között vallásháboru támadt, mely Uganda országát félig vadonná tette és M. állását is megingatta. Csak 1892 máj. sikerült Lugardnak a belbékét és az angolok fenhatóságát megint helyreállítani. M. ekkor kat. hitről anglikánus hitre tért át. 1893. a mohammedánusok és arabok keltek föl M. ellen, de ezt a mozgalmat hamar elnyomta. Újabban a belviszályok és Uganda igazgatása annyi költséget okoztak a nevezett társulatnak, hogy Ugandáról lemondani szándékozott. Erre az angol kormány a társulat kérelmére (nehogy Uganda más európai állam befolyása alá kerüljön) az országot Anglia fennhatósága alá vette és a társulattal pénzügyi egyességre lépett (1894). V. ö. Ashe, Two kings of Uganda (London 1889) és Chronicles of Uganda (u. ott 1895); Stuhlmann, Mit Emin Pascha ins Herz von Afrika (Berlin 1894).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi