Nagyherceg
Nagyherceg (ném. Grossherzog, franc. grandduc, ang. grand-duke, olasz. granduca). A német és az idézett nyelvek e cím alatt ismerik a király és herceg között álló személyt. Legelőször Olaszországban merül fel, hol V. Pius pápa 1569-ben I. Cosimo firenzei hercegnek adományozta e címet. Midőn 1669. Toscana megalakult, a toscanai uralkodó vette föl e címet a királyi fenség megszólítással együtt. 1805. Napoleon császár sógorának, Muratnak, mint a bergi nagyhercegség uralkodójának adományozta e címet, 1806. pedig a bedeni válsztó, a hessen-darmstadti tartománygróf és a würzburgi választó vették fel e címet, csatlakozván a rajnai szövetséghez. A bécsi kongresszus határozata értelmében a N. cím Hessen-Darmstadt, Baden, Szász-Weimar, Mecklenburg-Schwerin, Mecklenburg-Strelitz és Oldenburg (utóbbit 1829 óta) uralkodóit illeti meg. A N. címet viselik még az osztrák császár mint Toscana és Krakó, a porosz király mint az alsórajnai vidék és Posen N.-e, és a német-alföldi király mint Luxemburg N.-e. Megmaradt azonkivül e cím a Habsburg-Lotarintiai háznak Toscanában uralkodott ágánál. A N. fia, illetve prezumtiv örökösének címe az örökös N. Az orosz cár címében szintén előfordul, mint «veljikij knjazj Szmolenszka, Ljitvy, Podolii i Finlandii» (Szmolenszk, Litvánia, Podolia és Finnország nagyhercege), de főképen a cári uralkodóház belső tagjait illetik e címmel. Ezek rangi címe viszocsesztvo (magasság), mig a cári házzal rokonságban levők címe egyszerüen herceg (illetőleg hercegnő).
