Nyílvetés
Nyílvetés, vagy nyílvonás a neve az Árpádok idejétől fogva annak a szokásnak, hogy a jobbágytelkekhez állandóan ki nem szakított szántóföldeket és réteket minden esztendőben hosszabb vagy rövidebb nyíl vetése vagy húzása, tehát sorsolás által jelölték ki. A kisorsolt részt nyílnak vagy nyilasnak, a sorsolás alá eső földet nyílföldnek, illetőleg, mivela falu közös jószága volt, falu nyílföldének, falu oszlásföldének, falu közönséges földének, a kapott részt pedig falu nyilának nevezték. A nyilak nagysága évenkint és határonként változott. Midőn, a XIII. sz.-tól fogva, a jobbágyok megnemesítése mind inkább divatba jött, a megnemesítettnek nyilát elkülönítették a falu közösségéből s mint egyetlen tagot állandó határokkal látták el, ugy hogy az többé nem tartozott a falu határához. A Ny. tehát tulajdonképen egyet jelent a földközösséggel, a nomád életnek ezzel az 1848-ig némely alakban helyenként fenmaradt ősi intézményével. V. ö. Tagányi Károly, A földközösség története Magyarországon (Gazdaságtörtén. Szemle, 1894, 199-238. old.).
