Olivier
Olivier (ejtsd: olivjé) Emil, francia államférfiu, szül. Marseilleben 1825 jul. 2. Ifjabb korában buzgó demokrata volt és az ügyvédi vizsga letétele után, 1848. Ledru-Rollin megbizásábol mint kőztársasági biztos Marseilleba ment, hol aztán Cavaignac prefektusává nevezte ki. 1849. O. ügyvédi irodát nyitott s tőbb sikerrel vezetett pör által hirnévre tett szert. 1857 óta tagja volt a törvényhozó testületnek és az 5 tagból álló ellenzéknek legkedveltebb szónoka lett. Lassacskán azonban a kormánypárthoz közeledett, ami miatt aztán politikai barátai elfordultak tőle. A császár olasz és német politikáját is helyeselte. 1865. az egyiptomi alkirály nagy fizetéssel jogtanácsosává nevezte ki, minek folytán ügyvédségről lemondott. Az 1869-iki választások küszöbén III. Napoleon hires levelét külön röpiratban méltatta, melyben az alkotmányos császárság lehetőségét fejtegette; a törvényhozó testületben pedig új mérsékelt szabadnyelvü kormánypártnak lett feje s 1870 jan. 2. u. n. liberális minisztériumot alakitott. Az udvari párttal tartva, a kamarákat és a közvéleményt a porosz háboruba sodorta. Mig jun. 29. nagy hangon hirdette, hogy a béke soha sem volt még jobban biztosítva és jul. 12. a hohenzollerni hercegnek a trónról való lemondása következtében a háboru veszélyét elhárítottnak jelezte, addig jul. 15. merész és fenhéjázó nyilatkozataival a törvényhozó testületet megtévesztette s «könnyü szivvel» vállalta el a háboruért a felelősséget. A francia hadsereg első vereségei után aug. 9. ő és minisztériuma megbukott, ő maga pedig sietve Itáliába vonult vissza, honnan csak a háboru lezajlása után tért vissza. Csak 1879. mert «élő halott» ujból a nyilvánosság elé lépni, midőn az akadémia, melynek 1870 óta tagja volt, azzal bizta meg, hogy Martin Henriknek Thiersről mondott díszbeszédére válaszoljon. Ekkor oly beszédet nyujtott be, melyben Thiersnek 1870. tanusitott magatartását éles és hivatlan kritika alá vette, amiért is az Institut azt visszavetette. Munkái ezek: Une visite a la chapelle de Médicis, dialogue entre Michel-Ange et Raphael (1872); Lamartine (1874); Principes et conduite (1875); L'Église et l'État au consile du Vatican (1879, 2 köt.); Thiers á l'Académie et dans l' historie (1879); Nouveau manuel de droit ecclésiastique francais 1885). Jelenleg Marseilleben él, de politikai szerepre nem birt többé emelkedni.
