Oltár

Full text search

Oltár (a lat. alta ara-ból), az áldozatok bemutatására való, földből, kövekből v. fából készült emelkedettebb hely. A pogány népek O.-ai vallásuk szelleméből és műveltségükből kifolyólag v. egyszerüek és durvák v. művészeiesek voltak s nemcsak templomaikban, hanem köztereken, a folyóvizek partjain, ligetekben s bérceken állították fel őket s gyakran óriási arányuak voltak. A Mózes-féle törvény tulajdonkép csak a szövetség-sátora előtt, később pedig a Moria hegyen épült salamoni templomban engedte meg az O. felállítását, de számkivetetésig mégis megmaradt azon szokás, hogy az ország több pontján is állítottak fel O.-okat. A zsidó nép O.-a terjedelemre nézve nagy volt, lépcsőkön lehetett hozzá feljutni, négy sarkára szarvak voltak alkalmazva, amelyeket az áldozati állatok vérével szokás bekenni. A jóillatu áldozatok O.-a a szentélyben állott, kisebb méretü volt, arany lemezekkel bevonva s ezen kizárólag illatszereket égettek. A keresztények az első időkben, ugy mint Jézus az utolsó vacsorát, egyszerü asztalokon ünnepelték meg az áldozatot, az üldöztetés korszakában pedig a föld alatti katakombákban a vértanuk sírjainak lapos tetején. Innen van, hogy a kat. egyház O.-ai koporsóalakuak s hogy azokban vértanuk és szentek ereklyéi vannak elhehelyzve. Kezdetben a templomokban csak egy O. volt a szentélyben (apszis), kelet felé fordítva s csak később lett szokássá több O.-t, az u. n. mellék O.-okat emelni. Az O.-nak a hivek felé eső oldalára művészi kivitelü éretáblákat v. drága függönyöket, az u. n. antipendiumokat szolták alkalmazni. Az építési stilok formáit természetesen az O.-ra is alkalmazták s igy minden templomnak megfelelő stilü az O.-a is, főkép ama kiemelkedő háttest, amelyre az O. asztala (mensa) támaszkodik. A gót stil alkotta meg a kinyitható és becsukható szárnyas O.-t, amelynek szárnyain a főképet kiegészitő kisebb képek vannak. E mellékképek nagy szerepet játszanak a németalföldi festészet történelmében és ők adták meg az egymást kiegészitő párdarabok (pendant) keletkezését. Ha a O. a templom falához van hozzáépítve, akkor a fölötte levő falra szokták alkalmazni az O.-képet. Ezek között az O-képek között vannak az egyházi festészet világra szóló remekei s majdnem kivétel nélkül ama címet ábrázolják, amelyről a templom el van nevezve. A képek helyett nem ritkán szobrok v. domborművek vannak alkalmazva. III. Honorius rendelete szerint minden O.-on egy keresztnek és legalább két gyertyának kell állnia s három gyolcslepellel (oltárterítő) letakarva lennie. Az O. leglényegesebb része ama márványlap, amely az O. asztalába van elhelyezve s amely az ereklyéket tartalmazza. Használat előtt az O.-t felszentelik. A templomon kivül használják a hordozható O.-t (l. o.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi