Óvás

Full text search

Óvás. Bizonyos esetekben a törvény a jogok érvényesítése v. fentartásához határidőhöz kötött bizonyos jogcselekményeknek véghez vitelét s azt is követeli, hogy a jogcselekményeknek a kellő határidőben történt véghez vitele közhitelességü okirattal bizonyíttassék. Ezt a közhitelességü okiratot, amely azt bizonyítja, hogy a jog fentartására a törvény által előirt cselekmény kellő módon s kellő időben megtörtént, Ó.-nak v. Ó.-levélnek, az okirat kiállítására szükséges jogcselekményeket szinte Ö.-nak, v. Ó.-tételnek, v. ovatolásnak nevezik. Az Ó. felvételére a közjegyző, bizonyos esetekben a járásbiró, albiró, járásbirósági jegyző v. aljegyző illetékesek. Az Ó.-nak kiváló jelentősége van a váltójogban, mint a kibocsátó és a forgatók (előzők) ellen a váltóbirtokost illető visszkereset fentartásának eszköze és feltétele. A váltó ovatolásának fő esetei: 1. ha az elfogadás egyáltalán nem v. megszorítással, v. nem az egész összegre történt; 2. ha az elfogadó csőd alá jutott, v. ellene a váltó elfogadása illetőleg kiállítása után valamely pénzbeli tartozás miatt a végrehajtás siker nélkül megkisértetett, annak igazolására, hogy a váltóbirtokos az elfogadótól biztosítást nem nyert, s hogy a váltót az azon kijelölt szükségbeli utalványozottak sem fogadták el; 3. hogy a fizetés végett kellő időben történt bemutatás dacára fizetés nem történt. Az Ó.-nak tartalmaznia kell: a váltónak hű másolatát; azoknak megjelölését, kiknek részére és akik ellen az Ó. felvétele történt; az ovatolt személyhez intézett felszólítást és a kapott választ; névbecsülési elfogadás vagy fizetés esetében annak megemlítését, hogy a névbecsülést ki ajánlotta és teljesítette és kiért és mily módon; az Ó.-felvétel helyét és idejét (év, hó, nap), az ovatoló személy aláirását s hivatalos pecsétjét. Az Ó. az ovatolt személy üzleti helyiségében, ilyennek hiányában a lakásán eszközlendő délelőtt 9-12, délután 2-5 óra között; más helyen csak az érdekelteknek beleegyezésével.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi