PolónyiGéza, politikus, szül. Zsitva-Kenézen (Bars) 1848 ápr. 3. Atyja P. Lajos, Keglevich István gróf gazdatisztje, elszegényedvén, P.-t nagybátyja, P. Alajos neveltette. Anyja a Majthényi-családdal állott rokonságban. Iskoláit Esztergomban, Komáromban, Pozsonyban, Nyitrán végezte. Érettségit Győrött tett a bencéseknél. Utóbbi helyen Méry Etel tanár irodalmi kört alakított, melynek P. jegyzője s egyúttal a kör által kiadott Reménybimbók címü lapnak szerkesztője volt. P. Pozsonyban is irodalmi kört alakított. Ebből került ki Endrődi Sándor is, kinek első költeményeit P. birálta meg és küldötte be a Sárosi Lapoknak. 1869. mint egyéves önkéntes a hadi tengerészetnél tett eleget hadkötelezettségének. A jogi akadémiát elvégezvén, letette a birói vizsgát is. 1871. joggyakornok lett a kir. táblánál, s még ugyanabban az esztendőben ügyvédi, majd váltóügyvédi vizsgát tett, 1872 jan. pedig ügyvédi irodát nyitott a fővárosban s megválasztották a törvényhatósági bizottság tagjává. 1881. Szolnokon függetlenségi programmal képviselőnek választották. Ebben az időben hirlapirással is foglalkozott, s szerkesztője volt az időközben megszünt Nemzeti Újságnak. 1866-ban Németújvárott választották meg, 1887-1896-ig pedig a szoboszlói kerületet képviselte. U. o. megválasztották 1896. is. A parlamentben interpellációival tünt fel s csakhamar egyik kiváló szószólója lett a függetlenségi pártnak, melynek egy ideig alelnöke is volt.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.