Publilius Syrus,
Publilius Syrus, római mimuszköltő, aki melléknevét szíriai származásától vette. Antiokiából mint rabszolgafiu került Itáliába, egy szabados szolgálatában állott, de tetszetős külseje, valamint csattanós élcei által nemcsak szabadságra tett szert, de gondos kiképzésre is. Mint egy szintársaság elüljárója bejárta Itália kisebb városait, utoljára pedig mint a mimusz lényegét alkotó rögtönzés mestere Caesar jelenlétében versenyben legyőzte Laberiust. Ezóta korlátlanul uralkodott a római szinpadon, utolsó sikere 44. volt a megalesiai játékokon, kevéssel Caesar halála után. P. hirnevét az utókorra azonban nem annyira maguk a mimuszok tartották fenn, mint inkább a beléjük szőtt velős mondások (sententiae), melyek túlélték magukat a mimuszokat is, melyekben előfordultak. Szentenciáit (a ránk maradt gyüjteményekben csaknem 700) már a kereszténység első századában összegyüjtötték és az egész középkoron által használták. A gyüjtemény magvát P. mondásai teszik, de Seneca is hozzájárult, akinek De moribus c. művéből kivonatot készítettek, kétségkivül első sorban iskolai célra. Legjobb kiadás a Wölffin-féle (Lipcse 1869), újabban a Meyer-féle (u. o. 1880) és Friedrich-féle (Berlin 1880). A teljes irodalmat v. ö. Teuffelnél, Gesch. der röm. Litteratur (5. kiad. 212 §). A magyarban Kohn (Kont) Ignác irt egy tanulmányt P.-ról az Egyetemes Philologiai Közlöny II. kötetéből, ahol a költő velős mondásait is egybevetette a magyar példabeszédekkel; irodalomtörténeti jellemzés Ribbeck-Csikynél, A római költészet története, I. 262. s köv. old. A velső mondásoknak egy magyar fordítása Debrecenben jelent meg 1591-ben rotterdami Erasmus kiadása alapján; újabban kiadta Toldy, Magyar prózairók a XVI. és XVII. sz.-ból, 266-292, Pest 1858.
