Putnok, nagyközség Gömör vármegye tornai j.-ban, a Sajtó mellett, (1891) 3128 magyar lakossal; van járásbirósága és adóhivatala, ipartestülete, iparostanonc- és nőipariskolája, népbankja, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára, kávépótlékgyára és anagy gőzmalma (Serényi Béla gróf tulajdona). P. élénk gabonapiac. Már a magyarok bejövetele előtt lakták. IV. László király P. várát a hozzá tartozó uradalommal együtt 1283. a Rátót-nemzetségnek adományozta a kunok elleni harcban tett hű szolgálataikért. Az e családból származott Putnokyak három századon keresztül birták P.-ot 1566-ban a Bebek György és párthivei által szervezett fölkelés következtében P.-ot császári hadak szállották meg s onnan a Putnokyakat végképen kiszorították. Ettől kezdve mint végvár szerepel királyi kapitányok alatt magyar és német helyőrséggel. A török 1567. és 1588. elfoglalta, felprédálta, de mindkét ízben csakhamar elűzetett. 1607. Bocskay hajdui mint a török császár alattvalói támadják meg és veszik be a várat. Kevéssel utóbb P. a karvai Orlay-család birtokába került s abban is maradt a kuruc korszak tömérdek viszontagságai között az egész századon keresztül. A család utolsó tagja, karvai Orlay Borbála, Serényi András grófné halála után P. a Serényiekre szállott s mind e napig birtokukban van. A sok vészt látott vár idővel főúri magánlakássá alakíttatott át. P. soká volt Gömör vármegye székhelye. Itt született Tóth Ede iró.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.