Ragozás
Ragozás vagy ragosítás, a szóalaknak raggal való módosítása oly célból, hogy a szó bizonyos mondatbeli viszonyt fejezzen ki; p. a kéz főnév a ben rag által valamely mondatnak helyhatározójává lesz: kézben, az él ige az ünk rag segítségével többes első személyü alanyra való vonatkozást fejez ki. Az igeragozásban (l. o.) az igetőn kivül megkülönböztetjük a személyragokat, még pedig alanyi és tárgyi személyragokat, továbbá az idők és módok képzőit. A névragozásban megkülönböztetjük az u. n. esetragokat s a birtokos személyragokat. I. Esetrag nincsen az alanyesetben (l. o.). A tárgyesetnek t a ragja, de a személyragos névszók nagyrészt tárgyrag nélkül is állhatnak, p. kihajtom a libám a rétre. A birtokos esetnek v. genitivusnak volt valaha n ragja, de ennek ma már csak aszemélynévmásokban van nyoma (te-n fiad, ö-n maga stb.), különben vagy rag nélkül használjuk a birtokos jelzőt, v. pedig a határozói nek-et alkalmazzuk a birtokos jelző mellett (l. Jelző). A többi névrag mind határozó rag (l. Határozók). 1. Helyhatározó ragok: ben, ből, be (a bél főnév származékai), n, ról, ra (az utóbbi kettő a rajt adverbiummal rokon), nál, től, hoz, nek (falnak menni), vá, vé (világgá menni), úl, ül (hátul, belül), ig, tt (Győrött, alatt), nott, nól, ni (a palócoknál s székelyeknél); a bírónott voltam, bórónól jövök, bíróni megyek). 2. Időhatározó ragok: kor és szer. 3. Körülményhatározó ragok: ént v. int (szerint, részint, régebben nagyobb divat volt), ként, nként (ez utóbbi régente nkéd), kép, vel, stul, lag, lan (egészlen, holtomiglan), ért. II. A birtokos személyragok jellemzik az ural-altáji nyelveket az indogermán nyelvekkel szemben. A magyarban megkülönböztetünk: 1. egy birtokot s egy birtokost kifejező alakokat: ruhá-m, ruhá-d, ruhá-ja; 2. egy birtokot s több birtokost: ruhá-nk, ruhá-tok, ruhá-jik, apjik, lovik); 3. több birtokot s egy birtokost: ruhá-i-m, ruhái-i-d, ruhá-i; 4. több birtokot s több birtokost: ruhá-i-nk, ruhá-i-tok, ruhá-i-k.
