Rajharc, a harcolás ama neme, ahol az egyes emberek nem közel egymás mellett és mögött, hanem a körülményektől függő bizonyos kisebb nagyobb távolságban harcolnak. Az egyes ember a részére kijelölt határok között saját belátása szerint változtatja helyét. A R. nem új találmány ugyan, de jelenlegi alakjában csak az É.-amerikai és a francia forradalmi háboruk óta ismeretes. A napoleoni háboruk alatt a R. csak segédalakzat volt még. De most a fegyvertechnika nagy tökéletességénél mindinkább nő a fontossága. Az offinzivánál a R. készíti elő a főlöketet, a rohamot, a defenzivánál pedig rendeltetése a támadó lökőerejét gyengíteni v. megsemmisíteni. Csupán R.-cal dönteni nem igen lehet, ez csak kezdés, a munkát azonban nemcsak elkezdeni, de befejezni is kell s e célból a rajvonalat tömegeknek kel követni, hogy amikor a rajvonalak megpuhították az ellenséget, a kellő pillanatban a kellő helyen föllépjenek és döntőleg hatoljanak az ellenség soraiban. A R.-nál p. a század egy része rajvonalba oszlik, fenmaradó része nyilt térszinen 200 lépésre mint tartalék követi. Az egész századnak rajvonalba való azonnali felosztását lehetőleg kerülni kell. A raj, azaz azon kis csoport, amelyre a rajvonalba alakult csapat oszlik, 7 tagnál erősebb és 4 tagnál gyöngébb ne legyen.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.