Rostdaganat

Full text search

Rostdaganat (fibroid, fibroma), rostos kötőszövetből álló különböző nagyságu és alaku, aránylag jóindulatu daganat, mely gyakran kocsánynyal függ őssze az alapszövettel. Állománya vagy kemény, kés alatt nyikorgó (kemény fibroma), vagy lágy s gazdagon edényzett (lágy fibroma). A központból kiindulólag, azaz a belsejében fekvő sejtek folytonos szaporodása által lassan, de folytonosan nő és az idegekre és vérerekre gyakorolt nyomás által válhat veszélyessé. Ugy fiataloknál, mint öregeknél, ugy magányosan, mint nagyobb számmal előfordulhat minden kötőszövetet tartalmazó szövet- és szervben. Képzésének oka ismeretlen; mint prediszponáló momentumot az ütést és nyomást emlegetik. Egyes alakjai örökölhetők. A R. vagy tisztán rostos kötőszövetből áll, vagy egyéb szövetfeléségekkel kombinálva fordul elő. Ha sima izomelemeket tartalmaz, akkor fibroma pomáról szólunk, mely leggyakoribb a méhben (1. o.); ha nyákos kötőszövettel kombinált, akkor fibromiomáról; ha pedig porcszövettel párosult, akkor fibrokondromáról beszélünk. Noha e daganatok általános megbetegedéshez nem vezetnek, mégis a szomszédos szervekbe gyakorolt nyomásból eredő esetleges veszélyek elkerülése céljából indikált az operativ eltávolítás.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi