Sajóvölgy
Sajóvölgy, az a regényes és termékeny térség, amelyet a gömöri Sajó (l. o.) vize futásában öntöz. Dúsan meg van e völgy áldva a természet összes javaival, elkezdve Dobsina és Rozsnyó bérceitől, le azon lapályos rónáig, ahol a szem már hegyet ugyszólván alig lát, hanem a táj merőben alföldi jelleget ölt magára. A S. népe majdnem mindenütt tisztán magyar, legalább Rozsnyótól kezdve az; s magán viseli az ősrégi tipikus jelleget szokásaiban, viselkedésében, öltözeteiben. Művelődés- és hadtörténeti szempontból is felemlítendő. A magyar nemzeti muzeumban gazdag gyüjtemények vannak az ide való halkövületekből, orsófejekből, bögrékből, bronztárgyakból s egyéb hasonló őskori leletekből; a sajónémeti szilex- és obszidián-leletek hiresek; a sajóecsegi "pogányvár" érdekes védelmi hely volt; említendők végre az őskori temetők, minő részben az aggteleki barlang is volt, az ivánkai és muhi pusztai "Bala- v. Béla-halom", majd a Szakaldombon talált és a sajó-ecsegi, sajó-németi, besenyői s vámosi tumultusok. A S.-et ma már vasút köti az ország szivével össze. A dobsina-bánrévei vonal a fülek-miskolci államvasúttal van összekapcsolva, melyet 1893. első rangu vasúttá alakítottak át. Bánrévétől a csomóponthoz, Miskolchoz érünk, amely a világforgalomban nemcsak az által vesz részt, hogy Budapesttel, hanem hogy észak felé Kassával, kelet felé Nyiregyházával érint. Befolyással vannak a S. közlekedésére a feled-tiszolci és pelsüc-murányi vasút s az a körülmény, hogy a kormány immár egy rozsnyóról Dernőn és Lucskán keresztül Tornáig s Bettlertől a kassa-oderbergi vasút 450. őrházáig vonuló vonalra az előmunkálatokra az engedélyt megadta.
