Sándor,
Sándor, nyolc pápa neve.
1. S. (I., 109-111. vagy 119). Több liturgikus szokást, igy a szentelt viz használatát ő hozta be. Állítólag mint vértanu halt meg. A neki tulajdonított iratok valódisága nem bizonyos.
2. S. (II., 1061-1073). Előbb püspük volt Luccában s Anselmus volt a neve. Midőn a biborosok pápává megválasztották, a nélkül, hogy a császár hozzájárulását kikérte volna, magát megkoronáztatta. Ez volt a pápaság első lépése, hogy a választást a világi fenhatóságoktól függetlenítse. Az itáliai császárpártiak ezért a kiskoru IV. Henrik helyett kormányzó Ágnes császárnéhoz fordultak, hogy új pápaválasztást rendeljen el. A választást Baselben ejtették meg s a parmai Cadalaust tették ellenpápává, aki a II. Honorius nevet vette fel. A beállott szakadás háborura szolgáltatott okot,mert Gottfried normann herceg S. pártjára állott s a császáriakat ellenpápájukkal együtt kétszer is elűzte Rómából. A viszálynak végre békés úton vetettek véget, miután a mantovai zsinat Anno kölni érsek tanácsára Cadalaus megválasztását érvénytelennek nyilvánította. Ekkor a pápa Hildebrand, a későbbi VII. Gergely, közreműködésével a legnagyobb erélylyel lépett fel a papok laza erkölcsei s a simonia ellen; IV. Henrik lelkiismeretlen tanácsosait az egyházból kiközösítette s a királynak nejétől Bertától való elválását nem engedte meg. A pápa közbejött halála következtében a kitörő viszályok lebonyolítása hatalmas utódjára VII. Gergelyre maradt. V. ö. Nicolai Cardi, Aragon. vita Alexandri Il.; Muratori, Script. rer. Ital. III., 302. old.
3. S. (III., 1159-81). Szül. Sienában; mint Bandinelli Roland bíbornok IV. Hadrián kancellárja volt. A besanconi zsinaton nagy erélylyel védelmezte a pápaság jogait a császári rendeletekkel szemben, azért midőn IV. Hadrián után a többség őt választotta pápává, I. Frigyes IV. Viktor ellenpápa részére állt. S.-t II. Vilmos normann király vette védelmébe azonfelül mellette volt Franciaország, Spanyolország és Anglia, de ezek dacára sem maradhatott Rómában, hanem Franciaországba volt kénytelen menekülni s itt megtartotta a toursi zsinatot 1163. A császár az időközben elhalt Viktor helyett előbb III. Pascalt, majd III. Calixtust tette ellenpápává s ügyüket fegyveres erőszakkal támogatta, de S. kitartása s a császári seregeket ért csapások I. Frigyest arra birták, hogy az alkut felvegye s az általában törvényesnek elismert pápával a békét megkösse, ami 1177. Velencében meg is történt. A rákövetkező évben S. bevonult Rómába s az egyházszakadás által okozott károk orvoslása végett egybehivta a 3-ik lateráni, vagyis a 11-ik egyetemes zsinatot. Itt kárhoztatták el a valdiak eretnekségét, továbbá törvénybe iktatták, hogy a pápa megválasztásához a jelenlevő biborosok szavazatainak két harmada szükséges. A szentté avatást ő tette a pápa előjogává. V. ö. Muratori Script. rer. ital. III. Vita Alexandri III.; Reiter H., Gesch. Alexanders III. stb. (3 köt., Lipcse 1860-1864); Meyer M., Die Wahl Alexanders III. (Göttinga 1872).
4. S. (IV., 1251-61), a Segni grófok nemzetségéből, mint ostiai biboros-püspök emeltetett a pápai székre. Sokat küzdött a ghibellinek és Manfréd II. Frigyes természetes fia ellen, aki a szaracénusok segítségével még Rómából is elűzte, ugy hogy Viterbóban volt kénytelen magát megvonni, ahol meg is halt. Az Ágoston-rendü kongregációkat ő egyesítette egy renddé. V. ö. Bernhard Guidonis és egy anonimus Vita Alex. IV. címü dolgozatát Muratorinál (3. köt. I. rész).
5. S. (V., 1409-10), nemzetiségre nézve görög, szül. Kréta szigetén, Oxfordban és Párisban tanult; hosszabb ideig tanárkodott Párisban s mint biboros Philargi Péter néven Milano érseke lett. Midőn 1409. összeült a pisai zsinat, hogy az egyházszakadásnak véget vessen, a biborosok bizalma őt ültette a pápai székbe. Ellenpápái voltak XIII. Benedek és XII. Gergely; ez utóbbi pártfogója a nápolyi király ellenében fegyverrel volt kénytelen magát megvédelmezni. Ő kárhoztatta Wiklef és Husz tanait. Hirtelen halállal mult ki 70 éves korában. V. ö. Muratori, Script. rer. Ital. (3. köt.) és Renieris görög nyelven, Athénben 1881-ben megjelent életrajzát.
6. S. (VI., 1492-1503), előbb Rodrigo Lenzuoli de Borgia bibornok, szül. Xativában (Valencia) 1431. Előbb ügyvéd, katona, majd anyai nagybátyja III. Calixtus idejében a papi pályára lépett, aki a Borgia név átruházása mellett családjába fogadta s alig 25 éves korában Valencia érsekévé s biborossá tette. A legkiválóbb észbeli tehetségek mellett a legundokabb erkölcsi romlottság lakozott benne. Még mielőtt a pápai trónra lépett, Vanozza de Catenci Róza ágyasától négy fia és egy leánya született. VIII. Ince halála után mindent elkövetett, hogy a tiarát elnyerje. Kedves modorával behizelegte magát a bibornoki testület tagjainál, leereszkedő nyájasságával és pazar jótékonyságával pedig a nép kegyét nyerte meg. Nem lehet tehát csodálni, hogy a konkláve őt emelte a pápai trónra. Célja volt, hogy családját felemelje és gazdagítsa, azért mélyen beleártotta magát azon politikai küzdelmekbe, amelyeknek szintere akkorában Itália volt. János fiának a beneventói hercegséget adományozta, amelyet a biborosok ellenkezése dacára szt. Péter örökségéből elrabolt; Lukrécia leányát a hatalmas Sforzához adta nőül, kedvenc fiát Cézárt pedig az egyházi rend feladása nélkül bibornokká nevezte ki s azon volt, hogy világi hercegséget szerezzen neki s elvétesse vele Frigyes nápolyi király leányát. Midőn ez irányban ellenkezésre talált, 1498. szövetkezett XII. Lajos francia királylyal, hogy Itáliát feldarabolja. A franciák tehát elfoglalták Milanót, Cézár pedig Imolát, Forlit és a romagnai hercegséget. S. üzelmei ellen többször felzúdult a közvélemény, amely a pápai méltóságról való lemondását sürgette, azért ő maga is könnyek közt bevallva bűneit a bibornoki testület előtt, megigérte, hogy visszavonul. A jó szándékról azonban mihamar lemondott, mignem a gondviselés rögtöni halállal véget nem vetett életének. Bebizonyított tény, hogy nem méreggel vetettek véget életének. Ő hozta be a könyvcenzurát s alatta égették meg Savonarolát (l. o.)
7. S. (VII., 1655-67), előbb Fabio Chigi biboros. Mint németországi nuncius részt vett a münsteri és osnabrücki béketárgyalásokon, 1655 ápr. 8-án pedig a spanyol és francia ármánykodások dacára pápává választották. Gusztáv Adolf leányát Krisztinát ő fogadta vissza az egyházba. A művészeteknek és a tudományoknak nagy barátja volt, szerette a pompát s Rómát nagy áldozatokkal szépítette, igy ő emeltette a Péter-teret körülfogó oszlopkört. Újra káthoztatta a jansenisták hirhedt öt tételét s szigorusította az inquiziciót. Viszálya volt XIV. Lajos francia királylyal a castrói és a modenai hercegségek miatt. A tárgyalások alkalmával Crequi francia követ gőgös fellépése s főképen kisérete felingerelték a pápa testőreit, amiből kölcsönös sértegetések támadtak. XIV. Lajos már készenlétben tartott egy hadsereget a háborura, midőn a pápa egyességet ajánlott, amely az ő erős megaláztatásával Pisában 1663. meg is tartatott. Mint költő is működött; versei Párisban 1658. Philomati labores juveniles címen jelentek meg.
8. S. (VIII., 1689-91, szül. Velencében, előbbi neve Ottoboni Péter volt s majdnem 80 éves korában nyerte el a tiarát. Alatta került vissza Avignon az egyház birtokába s ő vette meg a svéd Krisztina becses kéziratokban gazdag könyvtárát. A XIV. Lajossal való jó viszonya dacára kárhoztatta a gallikán papok négy előterjesztését és a jansenizmus több tételét.
