Sirmium

Full text search

Sirmium (Sírmium), a mai szerémi Mitrovica és az Almus-hegy közelében, a Duna és a Száva közében, Taurunumtól (a mai Zimonytól) 45,000 lépésnyi távolságban állott. Első lakosai Plinius szerint sirmiai és amantini illirek és gallusok voltak. Kr. e. 34. Octavianus triumvir római uralom alá hajtotta; Kr. u. 6. római őrsége volt. A város csakhamar hatalmas épületekkel, várral, erődítésekkel, gyárakkal, fegyvertárakkal, hadi kikötővel, oszlopcsarnokokkal, szinházakkal, cirkuszokkal, kuriákkal, sőt császári palotákkal is dicsekedhetett, ugy hogy Ammianus Marcellinus a városok anyjának és királynéjának, népesnek és hiresnek nevezete. Rajta keresztül vezetett az Európát, Ázsiát és Afrikát érintő Via Flaminia s útjainak kiépítésére már Tiberius császár is nagy gondot fordított. Székhelye lett Illyricum praefectus praetoriójának és Nyugat-Illyricum vicariusának. Gyáraiban készítették a katonák ruházatát, a paizsokat, hajítógépeket, fegyvereket stb. Itt lakott a pannonai és az illyricumi hadak fővezére, a calcariai csapatok s a sirmiai lovasság vezére, 69 után pedig az első flaviusi hajóhad parancsnoka. Az V. sz. elején a gepidák, 441. pedig a hunnok foglalták el S.-ot. 453. a romba dőlt várost I. Theodorik gót király újra fölépítette ugyan, Sebestyén püspök idejében azonban 583-85 táján az avarok végkép elpusztították. V. ö. Weiser Frigyes, A régi S. hatszázados története (Kalocsai főgimnáziumi ért. 1881-82, 3-37. old.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi