Szabóné Nogáll
Szabóné Nogáll Janka, jeles irónő, szül. Gyulán (Békés) 1861 okt. 13. Tanulmányait otthon, édes atyja Nogáll László törvényszéki biró vezetése alatt végezte s mint magántanuló szerezte meg a tanítónői oklevelet; azonban sohasem tanított, hanem korán kezdett irni. Alig 17 éves korában, 1878. Vadnai Károly ismertette meg a közönséggel s már ettől fogva azok közé sorozta, kiknek közlendő dolgozatait előre hirdette közönségének a Fővárosi Lapok. 1880. férjhez ment Szabó Endréhez (l. o.) és jó időre elhallgatott, csupán a gyermekek számára irogatva egyetmást. (Tizenkét hónap, regényes rajzok a mindkét nembeli ifjuság számára, 1888). Későbbi ily irányu köteteinek (Igaz történetek, 1891; Biri; Piros bóbitások) anyagát akkoriban irta meg. Egy kötet novelláját, a Leányálmokat a műpártolók köre adta ki. Tulajdonképeni tevékeny működését 1891. kezdte meg; ekkor a Pesti Napló rendes tárcairója lett, irt a szépirodalmi lapokba, s pár év alatt megjelentek Derü (1895) és Elbeszélések (az Athenaeum Olvasótárában) c. kötetei. A Petőfi-társaság 1891. tagjává választotta. Az Athenaeumnak irta az első magyar leány-regényt, a Pipiskét (1894) fiatal leányok számára; ennek irodalmi fajtája addig nem volt meg a magyar irodalomban. Újabban nagyobb regényeket is irt, u. m. Hetedik szentség (1896) és Vezeklés (1897). Kisebb novellái megjelentek német, francia és orosz fordításban is. Szerkeszti a Divat-Szalon c. női lapot és állandó tárcairója a Magyarországnak. Különbe is sokolalu tehetsége még folyton fejlődésben van, noha eddig is legnépszerübb irónőink közé tartozik. Különösen kedveltté teszi határozott egyénisége és saját hangja, mely az általános irónői szentimentalizmustól elütőleg humoros. Humorának alapja egészséges, reális, de vidám és melet fényü a világnézete. Minden irónőnk közt legpozitivabb, a mellett, hogy megvan a kedélye, friss képzelete és eleven szelleme. Szép, magyaros nyelvét is keresetlen és egészséges ízlés jellemzi.
