Szent jobb,

Full text search

Szent jobb, Szt. István magyar király épségben maradt jobb keze. Hartvik legendája szerint a szentté avatás alkalmából Szt. László emeltette ki Szt. István tetemeit a székesfejérvári sírból, ahol 45 évig pihentek s ezen alkalommal találták épségben a nagy király jobb kezefejét. A nemzeti ereklye megőrzésére Szt. László a szent-jobbi apátságot (l. o.) alapította. A török uralom alatt a Sz. Boszniába került; itt drága pénzen keresztény kereskedők váltották magukhoz s megőrzés céljából a ragusai dominikánusok kolostorába hozták. Két századnál tovább maradt Ragusában a nélkül, hogy Magyarországon tudták volna hollétét. Több magyar főúr véletlenül akadt nyomára s figyelmeztette rá előbb Lipót császárt, majd Mária Teréziát, aki a szent ereklyét 1771. előbb Schönbrunnba, innen Budára hozatta, azt a szt.-zsigmondi prépostnak, mint udvari plébánosnak és az angol kisasszonyok főnöknőjének őrizetére bizta s a visszaszerzés emlékére pénzt veretett. II. József intézkedéséből a «vörös csillagos keresztes vitézek», többnyire csehek, teljesítették ezt a tisztet, 1882 óta pedig a király által kinevezve, a budai királyi palotai plébános. A Sz. aug. 20., Szt. István napján szokott nagy pompával ős Buda várában a magyar nép tisztelete által környezve körülhordoztatni. A Sz. megtalálásának emléknapja máj. 30. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862. új, remek kivitelü drága ereklyetartót készíttetett. L. még Ereklyetartó.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi