Tory és

Full text search

Tory és whig (többes számban tories s whigs), két angol arisztokrata párt, mely hosszu ideig, úgyszólván egészen napjainkig a politikai életben egymással versenyezett és a kormányzásban egymást felváltotta. Mindkét név eredetileg gúnynév volt. A tory név Irországban merült fel I. Károly idejében: igy nevezték azon ir rablóbandákat, melyet mint a király állítólagos hivei az országban szanaszét raboltak. Később, a Stuartok restaurációja után e névvel jelölték meg az irek védelmezőjének, Jakab yorki hercegnek hiveit, majd pedig az egész udvari pártot. A whig elnevezés skót eredetü; igy nevezték a skót parasztokat, állítólag azért, mert lovaikat e kiáltással «whigam» ösztönözték. 1648. ez elnevezés átment a skót felkelőkre, a covenant hiveire, majd a skót köztársasági pártra s végre a restauráció idején (1680 körül) igy nevezte el az udvari párt azt a politikai pártot, mely a Stuartok katolikus ágát, azaz Jakab yorki herceget a trónöröklésből kizárni akarta. A Stuartok elűzetése és a hannoveri ház uralmának megszilárdítása után e nevek jelentősége megváltozott. A tory név egyjelentőségü lett a konzervativ, a whig a liberális szavakkal. A legszélső torykat, kik minden újítást a legmakacsabbul elleneztek, magas-toryknak (hightories) szokták nevezni. V. ö. Kebbel, History of torysm from the accession of Mr. Pitt to Beaconsfield (London 1885).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi