Turgenjev,
Turgenjev, 1. Ivanovics Sándor, orosz régész és történetiró, szül. 1784., megh. Moszkvában 1845 dec. 17. Érdemes munkát végzett az orosz történelem, diplomácia, régi statisztika és régi jogrendszer körül kifejtett kutatásaival. Buvárkodásainak eredményét az archeográfiai bizottság adta ki Historiae Russiae Monumenta címen (2 kötet, Szt.-Pétervár 1841-42, pótléka 1848).
2. T. Ivanovics Miklós, orosz történetiró, az előbbeni testvére, szül. 1790., megh. Párisban 1871. Iskoláit Göttingában végezte, azután állami szolgálatba lépett; 1813. tagja lett annak a bizottságnak, amely a Franciaországtól elvett német provinciákat kormányozta. Visszatérve hazájába, valóságos államtanácsosi rangot kapott, 1819. közjóléti szövetség tagjai sorába lépett s igy belekeveredett az 1825-iki összeesküvésbe. Éppen külföldön utazott, mikor in contumaciam halálra itéltetett. Ettől kezdve holtáig Párisban élt. Munkája: La Russie et les Russes (3 köt., Páris 1847).
3. T. Szergejevics Iván, orosz költő, szül. előkelő nemesi családból Orelben 1818 okt. 28-án (ó-naptár), megh. a Páris melletti Bougivalban 1883 szept. 3-án. Apja mint ezredes nyugalomba lépvén, Orelből a csecsemő Ivánal együtt Szpaszkij-Lutovinovo falusi birtokán telepedett meg. Apja és anyja nem éltek jó viszonyban, mint ezt megolvashatni: Első szerelem s Punjin i Baburin c. novelláiban, melyek elsejében apját, másodikában pedig anyját festi le. Irói munkásságának mindjárt az elején a Vadász emlékiratai adták az első impulzust a jobbágysági rendszer eltörlésére. Miután francia és német nevelőkkel elvégezte az elemi iskolákat. 1827. Moszkvába került, hol 1833., tehát alig 15 éves korában már az egyetemre iratkozott be, az irodalmi fakultásra, de már egy év mulva átment a szt.-pétervári egyetemre, hol be is végezte tanulmányait s ahol már irogatni is kezdett, még pedig először verseket. 1838 őszén Berlinbe ment, hol ismereteit, tanulmányait gyarapítsa. Ez időtájba esik ugy általános világnézetének, mint politikai meggyőződésének végleges átalakulása és megszilárdulása. 1841. visszatérve hazájába, a belügyminisztériumban hivatalt vállalt s most már sűrübben kezdett irogatni (még mindig verseket) és Parasa c. költői elbeszélésével sikerült neki szélesebb körökben is figyelmet ébreszteni, annyira, hogy a hirneves kritikus Bjelinszkíj felismerte benne a kor fiát, aki szivében viseli kora gondjait és kérdéseit. Ezután következtek Razgovor (Beszélgetés, 1845) és Andrej (András, 1845) poémái, melyek szintén korszerü kérdésekkel foglalkoznak, mignem 1844. megjelent első prózai elbeszélése: Andrej Koloszov. Ezután jelentek meg egymásután a Vadász emlékiratai a Szovremennjik címü havi folyóiratban. Ezeket már külföldön irta T., ahova Bjelinszkíj halála után azzal a szándékkal költözött ki, hogy soha többé vissza ne térjen. 1852. megint otthon volt, s ekkor egy nekrolog miatt, melyet Gogolj halálára irt (megjelent a Moszkovszkíja Vjedomoszti hirlap 1852. 32. sz.), elfogták, internálták, s csak 1855. kapta vissza szabadságát. 1863 óta szakadatlanul külföldön maradt, csak nyaranta tért vissza néha birtokaira. Munkái minden művelt nyelvre le vannak fordítva s szerzőjük méltán foglal el kiváló helyet a világirodalom legkitünőbbjei közt is. Egyik regényében a Novban ő nevezte először az orosz forradalmárokat nihilistáknak s attól kezdve világszerte használják ez elnevezést. Holttestét haza vitték Szt.-Pétervárra s ott nagy pompával temették el. Vannak drámai munkái is, de ezek jelentéktelenek, valamint egy kötetre terjedő apróbb cikkei (esztetikai cikkek, útleirások, nekrologok stb.). Összes munkái tiz nagy kötetben jelentek meg Szt.-Pétervárott (legutóbb 1890.) Magyarul megjelentek: A halál után, ford. Adorján Sándor (Budapest 1883); Az óra, egy aggastyán elbeszélése, ford. Csukássi Józsefné (u. o. 1876); Boldogtalan, ford. Timkó Iván (u. o. 1880); Egy vadász irataiból, ford. Csopey László (u. o. 1855); Három találkozás, ford. Pataky Antal (u. o. 1880); Költemények prózában, ford. Latkóczy Mihály (u. o. 1883); u. az, ford. Zempléni P. Gyula (u. o. 1833); Nov (Új föld), ford. T. K. K. (u. o. 1877); Tavaszi hullámok, ford. Timkó Iván (u. o. 1880); A nemesi fészek, ford. G. (Pest 1862); Füst, ford. Fincziczky Mihály (u. o. 1868); A kisérlet, ford. Váry Gellért (Vác 1874); A fatalista (Magyar Könyvesház 8.); Dimitri Rudin; Punin és Baburin; Heléna; A bolgár felkelés előestéjén (2. kiad. Budapest 1892); Első szerelem; Kip-kop (Budapest 1890).
