Vajkay
Vajkay Károly, jogtudományi és regényiró, családi nevén Zenger, szül. Bécsben 1825 febr. 20., hol atyja az Esterházy grófi családnak egyébiránt Szereden lakó házi s uradalmi orvosa akkor ideiglenesen tartózkodott, megh. a parádi fürdőn 1893 aug. 16. Jogi tanulmányait a pozsonyi királyi akadémián végezve, a jogi gyakorlati éveket Pozsony vármegyében Petőcz István vármegyei főjegyző oldalán töltötte (1843-44), majd Pesten Zarka János ítélőmester és Ürményi József alnádor irodáiban volt alkalmazva. 1845. tette le a közügyvédi s azután egy évvel a váltó-ügyvédi vizsgálatot s 1848 közepéig pesti ügyvédek mellett dolgozott, de a szabadságharc kitörése után honvédnek csapott fel s csakhamar tiszti rangot nyert és mint Ivánka Imre segédtisztje szerepelt. A küzdelem után 1850 febr. 9. közlegénynek sorozták be az osztrák hadserebe. 1852 jul. 9. mint közlegény és altiszt szolgált a kilencedik huszár- s második vértes-ezrednél, csakhamar ismét tiszti rangra emelték. 1854 okt. 4-ig hadnagy volt a hatodik huszárezredben, 1857 okt. 7-ig pedig főhadnagy s ezredesi segédtiszt u. o. 1860 márc. 17-én a székesfejérvári törvényszékhez tanácsossá nevezték ki, majd a budai országos törvényszékhez rendelték be; ennek feloszlatása után rendelkezési állapotba jutván, 1861. a helyreállított magyar kir. itélő táblához tanácsjegyzővé s majd titkárrá nevezték. E helyzetében maradt 1866 szept. 3-ig, midőn a hétszemélyes tábla tanácsjegyzője lett s maradt 1867 febr. 18-ig, mikor Horváth Boldizsár igazságügyminiszter a királyi táblához számfeletti biróvá, 1869-ben a legfőbb törvényszéhez ideiglenes, 1870-ben pedig ugyanoda rendes biróvá nevezte és utat nyitott neki a legmagasb birói hivatalokra. És valóban két év mulva királyi táblai elnökké, 1880. a tábla alelnökévé s végre Szabó Miklós helyébe, tapasztalt adminisztráló erélye s időközben kifejtett tudományos érdemei jutalmául a királyi tábla elnökévé s egyszersmind a főrendiháznak is hivatalból tagjává lett. Az 1870-ben életbe lépett jogászgyüléseknek egyik alapítója, előkelő szereplője és kezdet óta bizottsági tagja volt. A jogi szaklapokba is sokat dolgozott s e dolgozatai egy részét különálló füzetekben is kiadta. Igy láttak világot: Tanulmányai a német közönséges magánjog és történelem köréből (1875, 132 old.) és A kolozsvári tractatus a successióról (1875, 152 oldalra terjedő jogtörténelmi adalék). 1892. nyugalmaztatását kérte és ez alkalommal a Lipót-rend középkeresztjét nyerte. 1880. az egyetemi jogi fakultás díszdoktorrá nevezte; 1881 nov. 7. szeredi előnévvel a magyar nemesek sorába iktattatott; 1889. pedig a m. tud. akadémia levelező tagjává választotta és pedig nem a második osztályba, hova mint jogtudós tartozott, hanem a nyelvtudományi első osztályba, főleg azért az érdemeért, hogy buzgón s következetesen törekedett, hogy a magyar stylus curialist a tisztaság és szabatosság magasb fokára emelje, de regényeiért is, melyeket mellékes kedvtelésből Véka Lajos név alatt irt s ki is nyomatott. Ezek: Lajos pap, történelmi elbeszélés Pest multjából (1859); Új idők, avult emberek, ugyanazon évből; Köd előttem, köd mögöttem, legnagyobb regénye, 4 kötetben (1881) s Pali bácsi, regény két kötetben (1884). A m. tud. akadémiában Tóth Lőrinc tartott felette emlékbeszédet 1894 jun. 24-én. V. ö. Akadémiai emlékbeszédek, VIII. köt. 7. sz., 1894).
