Vámpolitika,
Vámpolitika, azon elvek és törvények rendszereit állapítja meg, amelyeket a vámok megszabása, behajtása és kezelése körül kell alkalmazni. Sokáig tartó és igen termékeny irodalmi vita folyt s napjainkban is meg-megújul ez ama kérdés körül, hogy vajjon szükséges-e és hasznos-e általában vámok által korlátozi a forgalmat? Az irodalmi viták nyomában az egész világon mindenfelé heves politikai küzdelmek támadtak a kereskedelem szabadsága (l. Szabad kereskedelem) és korlátozása körül. A viták eredményét az elfogulatlan irók és politikusok ma ugy állapítják meg, hogy miután az egyes nemzetek gazdasági egyénisége abban a korban alakult meg, amidőn a közlekedési eszközök fejletlensége folytán a verseny teljesen ki volt zárva: ennélfogva akkor, amikor a technikai találmányok egyre jobban tökéletesítették a közlekedést és élesítették a versenyt, mulhatatlanul szükséges volt a megtámadott gazdassági ágakat a verseny hatásai ellen védelmezni. Az izolált kultura állapotában kifejlett foglalkozási ágakat e védelem nélkül nagyon sok helyen elpusztították volna a kedvezőbb viszonyok között megerősödött versenytársak s ezért ha csak az egész világ gazdasági állapotait gyökeres felfordulásnak nem akarták kitenni, gondoskodni kellett a helyenként kifejlett termelés védelméről. E fejtegetések magyarázzák meg azt a látszólagos ellenmondást, amely abban a históriai tényben mutatkozik, hogy a vámok terjedése és felemelése éppen a század hetvenes évei óta öltött mind nagyobb mértéket, jóllehet ugyanezen idő óta terjed az egész világon a szabadelvü politika. A V.-nak másik kérdése a vámszedés jogosultsága; kétségtelen dolog, hogy az államnak feltétlenül joga van azoktól az idegen polgároktól, akik területén jövedelmet szereznek maguknak, adót szedni e jövedelmek aránya szerint. Igaz, hogy ez adónak egy részét, sőt sokszor egész összegét a vámszedő államok fogyasztó polgárai viselik s ezért a vámszedést nem jogi szempontból s nem is általános elvek, hanem a gyakorlati szükségek szempontjából kell megbirálni. A pénzügyi vámok alkalmazását a vámszedő állam pénzügyi érdekei indokolják s igy ezeket, ha egyszersmind védelmi célokat nem teljesítenek, gazdasági szempontból mellőzni kellene. A védelmi vámokat, akár beviteliek, akár kiviteliek legyenek azok, csak olyan gazdasági foglalkozások érdekében szabad alkalmazni, amelyek a védelem nélkül elpusztulnának s ezzel a nemzet keresetképessége súlyos csapást szenvedne. Ugyane szempontok szolgáltatják a mértéket is, amekkorára a vámterhek emelkedhetnek. Miután a vámok minden esetben drágítják az árukat, tulajdonképen minden vám a fogyasztó rovására védelmezi a termelőt; világos, hogy ilyen természetü áldozatokat csak a közszükség mértékéig szabad kivánni. A V. gyakorlati eszközei a vámtarifák (l. o.), a vámszerződések (l. o.) s a vámkartelek (l. o.). Hazánkban a V. kérdésében a közgazdasági irók is, meg az államférfiak is nagyobb részben a szabad kereskedelemnek hivei, mert Magyarországnak Ausztriával szemben inkább érdekében áll a forgalom szabadsága. Lásd Magyarország (XII. köt. 107. old.).
