Vasúti jog.
Vasúti jog. A vasútügy oly kivételes helyet foglal el a közlekedési berendezések között, hogy annak szabályozására egészen különös, az általános jogtételektől eltérő jogtételeket kellett alkotni és ezeknek az összessége alkotja a V.-ot. Ezek a jogtételek közjogi jellegüek annyiban, amennyiben a vasút engedélyezéséről van szó; ellenben közigazgatásiak, amennyiben a vasút építése, forgalma, távirdaügye (1888. XXXI. t.-c. 2. §), a szükséges pénzeszközök előteremtése, a vasutak egészségügye (1876. XIV. t.-c. 77-89. §§; 1888. VII. t.-c. 20., 21., 134., 135., 153. §§) jő szóba. Igen gyakran azonban tisztán magánjogi természetü kérdések igényelnek megoldást a V. körében, amilyen p. a vasút viszonya a vasútépítéshez szükséges ingatlanok tulajdonosához (kisajátítás), a fuvarozási ügyletek, a kártalanítások stb. A V. tehát a jognak csaknem minden területébe átcsap, de súlypontja kétségtelenül nyilvánjogi jellegü. Amennyiben különös szabályok nincsenek, a V. kérdéseiben is mindig az általános jogszabályok irányadók, különösen a magán -és a kereskedelmi jog rendelkezései.
Az irók anyagi és alaki V.-ot szoktak megkülönböztetni. Anyagi V. alatt azokat a jogszabályokat értik, amelyek a vasutak engedélyezésére, építésére, forgalmára, a tulajdon- és birtokkérdésekre, a szolgálati viszonyokra, szállítmányozásra, a vasutak kötelmi jogára (vasúti elsőbbségekért való felelősség), az adó- és illetékügyre és a vasutak büntetőjogi védelmére vonatkoznak. Ezen jogterületek forrásai nálunk részben különös törvények (az egyes vasutak engedélyokmányai, a helyi érdekü vasutakra vonatkozó 1880. XXXI. és 1888. IV. t.-c., a vasutak központi telekkönyvéről és az ellenük vezethető végrehajtásról szóló 1868. I. és 1881. LXI. t.-c., a vasutak kártérítési kötelezettségéről szóló 1874. XVIII. t.-c., a kisajátításról szóló 1881. XLI. t.-c., a kereskedelmi törvény [1875. XXXVII. t.-c. 144., 154., 166., 434., 435., 438 §-ai és 1879. XL. t.-c. 111., 112. §-ai] vonatkozó rendelkezései, adó- és illetékügy stb.), részben rendeletek (vasútengedélyezés, üzletszabályzat stb.). Az alaki V. a vasúti jogkérdésekre vonatkozó peres és perenkivüli eljárást tárgyazza, amely sokban eltérő az általános törvénykezési szabályoktól (végrehajtás, zárlat, gondnokrendelés stb.). Végül nagy fontosságu még a nemzetközi V., amely a külfölddel kötött szerződésekből meríti anyagát, a nemzetközi fogalmat, a hullaszállítást, a vámkezelést, a vasúti csatlakozásokat illetőleg. A legtöbb nemzetközi vasútszerződés a külfölddel való csatlakozásra vonatkozik. Magyarországnak ilyen egyezményei vannak Szászországgal (1871. XVII. t.-c.), Romániával (1874. XXVII. 1879. XIII., 1891 XL. t.-c.), Szerbiával és Törökországgal a keleti vasutak tárgyában (1884. 11,892. sz. közmunka- és közlekedésügyi miniszteri rendelet). Van nemzetközi egyezményünk a vasúti üzleteszközök le nem foglalhatásáról (1886. XXXII. t.-c.). A nemzetközi vasúti egyezmények közül a legfontosabb az, amely a vasúti árufuvarozás tárgyában Bernben 1890 okt. 14. jött létre és amelyet nálunk az 1892. XXV. t.-c. iktatott az ország törvényei közé. A magyar vasútügyre vonatkozólag l. Magyarország (XII. köt., 111-118. old.).
