Vukovics,

Full text search

Vukovics, 1. Sebő, 1849-iki igazságügymiszter, szül. Fiuméban 1811., megh. Londonban 1872 nov. 19. Atyja V. Sebő előkelő szerb polgár volt. Az ifju V. jó nevelésben részesült, a magyar nyelvet azonban csak serdülő korában tanulta meg. Közpályáját Temes vármegyében kezdte mint aljegyző. Ugyanezen vármegyében később szolgabiró, azután alispán lett. Mint fiatal vármegyei hivatalnok kiskövetül küldetett Pozsonyba s ott az országgyülési ifjuság tárgyalásain jó nevet szerzett alapos készültségével és szónoki tehetségével. Mikor vármegyéjébe visszatért, ott már erősen jelentkeztek a nemzetiségi zavarok. A magyar kormány az erős kezü V.-ra bizta a zavarok elsimítását. 1849 ápr. 14. a Szemere Bertalan elnöklete alatt létre jött minisztériumban az igazságügyi tárcát kapta. Itt a törvényszékek rendezése körül szerzett nagy érdemeket. A világosi katasztrófa után először a Lónyay-, majd Vladár-családnál rejtőzködött, hol emlékiratait irni kezdte s végre külföldre menekült. Emlékiratait 1856. Londonban fejezte be. Kiadta Besenyei Ferenc országgyűlési képviselő (Budapest 1894).
2. V. Száva (de Berekszó), az újvidéki szerb gimnázium megalapítója, a magyarországi szerbeknek Tököli Száva után legnagyobb jóltevője, szül. Mostarban 1740 körül, meghalt Újvidéken 1810. Öreg napjaira megvakult, az alapító levelet 1810. iratta; a gimnázium, az egyetlen szerb középiskola Magyarországban, 1816. nyilt meg.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi