Wren

Full text search

Wren (ejtsd: renn) Christopher, sir, angol építész és fizikus, szül. East-Knoyleban (Wiltshire) 1632 okt. 20., megh. Londonban 1723 febr. 25. Tanulmányait korán bevégezte és már 1657. a londoni Gresham-College-on a csillagászati tanszéket foglalta el; 1660-ban az oxfordi egyetemre hivták meg, hol matematikát adott elő. Azonban Wren működésének súlypontja az építészet terére esik; Oxfordban a Sheldon-Theatert, Cambridgeban a Pembroke-Collegiumot építette, 1661. pedig Londonba hivták, hogy a Szt.-Pál-templom építése végett tartott tanácskozásokban részt vegyen; a hatalmas templom az ő vezetése alatt 35 év alatt készült el. Építészeti nagyságát ezen hatalmas alkotáson kivül London és számos más nagy angol város nyilvános épületeinek egész sora hirdeti, ezek között a cambridgei Trinity-College, a londoni vámház, a greenwichi csillagvizsgáló. 1666. az építkezések fő felügyelője lett és e hivatalát 49 évig viselte, mikor az uralkodó családnál való kegyvesztése miatt azt kénytelen volt elhagyni. 1673. nagy elfoglaltsága miatt tanári székét elhagyta. W. a Royal Society alapítói közé tartozott és később is nagy befolyást gyakorolt a társulat tagjainak működési irányára. 1680. a Royal Society elnöke lett. W. életének utolsó éveit hamptoncourti birtokára visszahúzódva töltötte; tetemét legnagyobb alkotásában, a Szt.-Pál-templomban temették el; sírirata: Si monumentum quaeris, circumspice. Hátrahagyott műveit és rajzait fia adta ki. V. ö. Elmes, Memoirs of the life and works of W. (London 1823).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi