Zenei forma,
Zenei forma, a legegyszerübb dalmotivumból, mint gyökércsirából nőtt ki. A két hangos motivumból történt a kiindulás, majd három, négy, sőt több is csatlakozott hozzá, mig végre megszületett valamely kiformált dal- v. zenei frázis. Ez volt az alapja az első keresztény himnuszoknak, amelyekből sok század után az egész nyugati zenerendszer s Z.-k fejlődtek. A Z.-k mai kifejlett állásukban számtalan fajra oszlanak a szerint, amint vagy az általános, vagy a nemzetiségi sajátságokra támaszkodnak. Az általánosak közt a legelső helyet foglalja el a szonáta, a szimfónia és az ouverture; ezek a legnagyobb műformák, amelyek azonban több kisebb formarészből vannak összetéve, minők p. az andante, adagio, scherzo, menuette stb. A nemzeti jellegüek közt leguralkodóbbak a valse, mazur, polonaise, galopp, tarantella stb. A Z.-kat majd minden műveltségre törő nemzet szaporította és szaporítja folyton a saját maga dal- és táncritmusaira támaszkodva; igy nőttek ki magukat a speciális nemzeti műformák, amelyekhez a magyar nemzet is nem egy értékes és általános kedveltségü különleges műformával járult hozzá. Az abszolut Z.-k mellé még a szózenei formák is csatlakoznak, még pedig igen különböző irányban, ilyenek p., nem számítva a nép- és műdalformákat, a cavatina, romance, ballada, cantate stb., melyek összesítéséből aztán a legmagasabb szózenei műforma: az opera nőtt ki. Hogy ki volt az ősidőkben a legelső minta-Z. feltalálója? ezt, valamint azt, hogy hol, mely népnél keletkezett az első dalfrázis: nem lehet meghatározni. A keresztény zene kétségkivül a legerősebb előmozdítója volt a Z.-k kifejlesztésének; a németalföldi kontrapunktisták is nagyban hozzájárultak a formák szélesbítéséhez, de a legfőbb érdem az olaszokat, leginkább pedig a német zenetudósokat illeti meg, akik főleg Händel és a Bach-család nyomán ugyszólván minden ma divatozó Z.-nak a megalapítói lettek, különösen az u. n. suitenek és a szonátának, amely két általános formából mind a többi keletkezett, címet (de lényeget keveset) változtatva. A Z.-k még ma sincsenek kimerítve s mindig újabbak és újabbak jönnek forgalomba. A magyar zeneirodalomban legelterjedtebb zenei forma az ábránd, mely teljesen szabad műformának nevezhető. Népdalokat, lassukat s frisseket használ fel s azokat egymással könnyebb-nehezebb szellemes s brilliáns összekötő tételekkel hozza kapcsolatba. E nemben leginkább kitünt Székely Imre, aki egymaga közel 50 magyar ábrándot irt.
