Zobor, a honfoglalás idejében, a Névtelen (25-27. fej.) szerint a Vág és Garam vize közt levő nyitrai terület hercege, Szvatopluk morva fejedelem helytartója volt. Zoárd és Kadocsa nyilas vitézei, hagyomány szerint, mindjár kezdetben megijesztették Z.-nak a hercegsége keleti szélein fölállított őreit, mert azok akkor még a nyilat nem ismerték. Most maga Z. indult a honfoglalók ellen és negyed napig védelmezte Zoárd, Kadocsa és Huba ellen a megáradt Nyitra vizét, ekkor azonba hadai a nyílasok elől megfutottak. Z. visszafordult ugyan rájok, Kadocsa azonban lándsával megsebezte, elfogta, másnap erős vívás után Nyitra várát is bevette és harmadnap a három vezér Z. herceget, hogy az ellenálló szlávokat megrettentse, a várostól északnyugat felé egy negyedórára levő hegyen fölakasztatta. Igy magyarázza a hagyomány Z. hegye nevének keletkezését. 1896 aug. 31. a honfoglalás ezredéves ünnepén a nemzet kőemlékkel jelölte meg Z. herceg kivégeztetésének helyét, melyhez az északkeleti részek meghódításának emléke fűződik.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.