Zsákállatok
Zsákállatok (Tunicata), az állatország egyik igen érdekes állatköre. Az ide tartozó állatfajok teste általában zsák- vagy hordócskaalaku. Egyesek, sőt legnagyobb részük igen különböző alaku állattelepeket formálnak s ilyenkor vagy indaszerü nyujtványok közvetítésével, vagy pedig testburkuk összenövése folytán függenek össze egymással. Testük különben minden esetben kétoldali részarányos. Hátoldalukat az idegrendszer középpontja, hasoldalukat a sziv fekvése mutatja. A gyűrüzöttségnek még a nyoma sem fordul elő. Egyes esetekben ugyan fejet, törzset és potrohot is meg lehet különböztetni, de mindeme részeket csupán s belső szervek sajátságos elrendeződése érzékelteti. Végtagfüggelékek nincsenek, egyeseknél azonban (Copelatae) helyváltoztatásra szolgáló fark jelentkezik. A test két nyilást visel, egyik az állat mellső végét jelzi s miután a szájbélbe vezet, szájnak tekinthető, a másik ellenben a kloaka kivezetője és kloakanyilásnak neveztetik. A kétnyilás aztán vagy egymás közelében fekszik, még pedig a kloakanyilás a hátoldalon, v. pedig a test két ellentétes sarkán. A test falazata két rétegből áll, nevezetesen egy külsőből és egy belsőből. A külső réteg a belsőnek váladéka, rendesen tetemes vastagságu s miután az egész testet körülzárja, köpenynek neveztetik. E réteg eredetileg a kutikulaképletek sorába tartozik, de a miatt, hogy nem egyszer sejtek is hatolnak belé, a kötőszövetek csoportjába emelkedik. Sokszor kocsonyás, majd porcogós tapintatu, többé-kevésbbé áttetsző, majd bőrnemü vagy más képletek léphetnek föl, sőt idegen testek is tapadnak meg. A lélekzésre szolgáló kopoltyuk a szájüregben jelentkeznek s azzal együtt az u. n. lélekzőkosarat alkotják, amelynek falazata sokszor hossz- és haránt irányu, egymást keresztező és ablakocskákat alkotó lécekből áll. Az ablakocskák csillangós falazata mellett futnak a véredények. Az egyszerü tömlőt alkotó szív a hasoldalon fekszik a bélcsatorna alatt, billenytüi nincsenek, összehúzódásait nagy szünet követi s ilyenkor irányt változtat, ha előbb előre lökte a vért, később hátrafelé irányítja. A szivből két fő véredény indul ki, melyek közül egyik a gyomrot látja el, a másik a lélekzőkosárhoz fut s ezt hálózza be hajszáledényekkel. A vér szintelen, ritkán pirosas, de csak szintelen vérsejteket tartalmaz. Valamennyien himnősek. Az ivarszervek a bélcsatorna mellett v. mögött fekszenek s a kloakaüregbe nyilnak, de a herék és petefészkek más-más időben fejlődnek ki, illetőleg lépnek működésbe s igy az öntermékenyítés nem lehetséges. Igen gyakori az ivartalan szaporodás is, amely sarjadzással történik. Bizonyos esetekben a sarjadzás általi szaporodást szabály szerint ivaros váltja fel (Salpa) s ilyenkor a kétféle egyén lényegesen különbözik, tehát nemzedékváltozás szerepel. A fejlődés bonyolódott átalakulással történik, de az embrio fejlődése sokban emlékeztet a gerincesekére. A Zs. valamennyien tengeriek, egyik részük kifejtett állapotban mindig helyhez kötött (Ascidiae), a másik ellenben szabadon úszó (Copelatae, Pyrosomidae, Salpae). Táplálékuk apró növényekből és állatkákból áll. Számuk 60 nemből 300 fajra tehető. Két osztályba osztatnak: 1. oszt.: Ascidiae, zsákforma testtel, ablakos lélekzőkosárral, igen sokszor a szájnyiláshoz közeledett kloakanyilással; legtöbbször helyhez kötöttek. 2. osztály: Thalliaceae, hordócskaforma testtel, két nagy kopoltyuréssel, vagy két sor ablakocskával, a szájnyilással ellentétesen fekvő alfelnyilással; szabadon úszók.
