TÍZPARANCSOLAT.
TÍZPARANCSOLAT. A héberben: »tíz ige«, vagy »igék« (2Móz 34,28; 5Móz 4,13; 2Móz 20,1; 5Móz 5,22). Isten parancsai, amelyeket Mózesnek a Sínai-hegyen adott. A Bibliában két leírását találjuk a törvényadásnak (2Móz 20,1–17; 5Móz 5,6–21). Két kőtáblára voltak felírva (2Móz 31,18; 32,15–19; 34,1–4.27–29; 5Móz 10,1–5). Bizonytalanság uralkodik a tekintetben, hogyan kell őket megszámozni vagy két táblára szétosztani. Nem kell »rabigául« szolgálniuk Izráel számára, hanem bölcs útbaigazításul, hogy képessé tegye Isten népét az ő Urával való boldog életközösségre. Az első négy parancsolat az embernek Istenhez való helyes viszonyulásáról, a többi hat az embertársaihoz való kapcsolatáról szól. Az ÚSZ a 4. kivételével valamennyit idézi, és kötelezőnek mondja a keresztyének számára is. Jézus kimutatja, hogy Isten még szigorúbban értelmezi a parancsolatokat, mint maguk a zsidók. Függetlenül attól, hogy az ÚSZ elmélyíti ezeknek a parancsolatoknak a kijelentéseit, a legmagasabbrendű emberi erkölcsi törvényeket tárják elénk; Jézus azt mondta, hogy a törvény betöltése a szeretet (Mt 22,35–40).
