TÖRVÉNY.

Full text search

TÖRVÉNY.
1.) A tízparancsolat, amelyet Mózes kapott Istentől Izráel számára (2Móz 20,3–17; 5Móz 5,6–21); összefoglalja, mit kíván Isten az Ő népétől.
2.) Tóra, azaz az ÓSZ első öt könyve (Mt 5,17; Lk 16,16).
3.) Isten egyetemes akarata, szavakban, tettekben és előírásokban (2Móz 20,1–17; Zsolt 19); az ÓSZ-i zsidók Jahvébe vetett hitüket a törvény pontos megtartásával mutatták meg. Jézus betöltötte a törvényt, becsülte és szerette azt, s kifejtette annak tulajdonképpeni jelentőségét (Mt 5,17–48); az ÓSZ-i törvény értelme és rendeltetése, hogy utat készítsen az eljövendő Jézusnak (Gal 3,24). Kinyilvánítja az ember bűnös voltát, és teljes képtelenségét arra, hogy Istennek tetsző életet éljen; a törvény képtelen az embert a bűn fölött győzelemre segíteni (Róm 3–8; Gal). Jézus összefoglalta a törvényt: maradéktalan szeretetet követel Isten és felebarátaink iránt. Ezáltal újonnan meghatározza az embernek önmagához való viszonyát (önszeretet) (Mt 22,35–40). A törvény irgalmatlan (Jak 2,10) és Krisztusra vezérlő mester (Gal 3,24). Aki a törvény szerint akar élni, az átok alatt van (Gal 3,10). Lásd még: EVANGÉLIUMOK.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi