cenaculum
cenaculum, coenaculum (lat. cena ’a napi fő étkezés’ szóból): a lakóház emeleti részében lévő ebédlő v. lakószoba. A gör. ÚSz különbséget tesz az utolsó vacsora terme, az anagaion (Lk 22,12; vö. Mk 14,15) és a jeruzsálemi hívek gyülekezési helye, a hüperóon (ApCsel 1,13; vö. 9,37.39; 20,8) között. A Vg mindkettőt a ~ szóval fordítja. – 1. Az utolsó vacsora terme: Mk 14,13–16-ból és a párhuzamos ev.-i részekből nem derül ki egyértelműen, hogy Jézus hol költötte el tanítványaival az utolsó vacsorát. Minden zsidó háztulajdonos köteles volt azoknak, akik az ünnepre Jeruzsálembe zarándokoltak, a húsvéti bárány elfogyasztására a háza helyiségeit átengedni. De hogy pontosan melyik ház tulajdonosa fogadta be Jézust és tanítványait, azt a jeruzsálemi hívek nem őrizték meg egyértelműen emlékezetükben. 400 k. Aetheria arról tudósít, hogy a húsvét előtti csütörtökön délután a Golgota közelében szentmiseáldozatot mutattak be, éjszaka pedig igeliturgiával emlékeztek meg arról a tanításról, amelyet Jézus az Olajfák hegyén adott az ap.-oknak. A Lk 22,12: és az ApCsel 1,13: említett helyiségek első azonosítása a szír Doctrina Addaiban (400 k., Edessza) található: mindkét helyen ugyanazt a szír kifejezést használja (elito ’felső terem’). A jeruzsálemi hagyományban az 5. sz. második felétől mutatható ki, hogy a Sion hegyén az ott épült bazilikában megemlékeztek az ® Eucharisztia alapításáról (Örmény lekcionárium; 1Kor 11,23–32; Mk 14,12–16). 6. sz.-i források a Kidron völgyét (az elfogatás színhelyeként ismert barlangot) jelölik meg az utolsó vacsora színhelyéül. Csak Szofroniosz († 638) pátriárka nyomán terjedt el az a nézet, hogy az utolsó vacsorának és a Szentlélek eljövetelének ugyanaz volt a színhelye: Jeruzsálemben a Sion hegye. – 2. Az első keresztények központja, az a hely, ahol a húsvét utáni események is lezajlottak. Ezt a hagyomány egyértelműen a Sion hegyéhez kapcsolja. Kr. u. 130: Epiphaniosz azt írja, hogy még áll „az a kis templom”, amelyet azon a helyen emeltek, ahol az első keresztények találkoztak. Hogy ez azonos-e a szövegben említett zsinagógával, amely ebben a Titus katonáitól aránylag megkímélt, félreeső negyedben egészen Kr. u. 340-ig megmaradt, nem lehet bizonyítani. Ugyanígy kérdéses az is, hogy összefüggésbe hozható-e a Dávid sírjaként ismert helyiséggel, amelyet régészetileg csak 1951-től vizsgáltak, arra a következtetésre jutva, hogy egy róm. kori zsinagógával azonos (az apszis a Templom tér felé esik). Annyi bizonyos, hogy 350 k. itt állt a felső v. az apostoli templom, ahol a pünkösdi eseményekre emlékeztek (Jeruzsálemi Szt. Cirill). 400 táján a kör alaprajzú pompás Sion-bazilikában Aetheria szerint húsvétkor megemlékeztek a Jn 20,19–23: leírt, majd egy héttel később a 20,24–29: olvasható eseményekről. Később még más tárgyi emlékek is hozzákapcsolódtak a Sion-bazilikához: az oszlop, amelyhez kötözve Jézust megostorozták, a töviskorona, az ősegyh. helye, a Szt. István vértanú megkövezéséhez használt kő, sőt kövek, végül (7. sz.) Mária halálos ágya. A Sion 614: a perzsa dúlást is túlélte, de a 10–11. sz.-i pusztítást már nem. Az említett korai zsinagógát nem számítva a ma látható épületrészek az arab időből, a keresztesek idejéből valók, az utolsó vacsora termének nevezett gótikus terem pedig a 14. sz.-ból származik. Alatta Dávid sírja látogatott izr.-i, ill. zsidó zarándokhely.
