Eucharisztia
Eucharisztia (gör. ’hálaadás’): az Oltáriszentség és a szentmise; Jézus Krisztus áldozati teste és vére a kenyér és a bor színe alatt, ahogy ő az ® utolsó vacsorán keresztáldozatát elővételezte és mint örök emlékezetét az Egyh.-ra hagyta. Az ~ név az utolsó vacsora leírásából ered: „Jézus kezébe vette a kenyeret… hálát adott” (eukhariszteszasz)… (Mt 26,26). Ugyanezt jelenti az ApCsel 2,42: a ® kenyértörés és 1Kor 11,20: az Úr vacsorája. – Alapításának leírásaiból (Mt 26,20–30; Mk 14,17–26; Lk 22,14–20; 1Kor 11,23–25) kiviláglik, hogy az ~ már az 1. sz. közepén liturgikus ünnep volt. A Mt 26,21/Mk 14,8 és Mt 26,26/Mk 14,22 párhuzama, valamint a Mt/Mk-nál szereplő „sokakért” kifejezésnek Lk/Pál-nál „értetek”-kel való helyettesítése liturgikus eredetre vall. S jóllehet ez leginkább Mt-nál és Mk-nál tűnik szembe, némelyek (J. Jeremias, P. Benoit) aramaizmusaikra hivatkozva Mt/Mk leírását régebbinek tekintik Lk/Pál-nál. – Hogy Jézus az utolsó vacsorát, melyen az ~t alapította, zsidó húsvéti lakoma formájában tartotta-e, v. csak egyszerű búcsúvacsoraként, azt az ev.-okból nem lehet egyértelműen kikövetkeztetni (® húsvét). A szinoptikusok szerint Jézus a tanítványokat megbízta a húsvéti vacsora előkészítésével (Mk 14,12–16). Ezt nem tekintve, semmi nem utal arra, hogy húsvéti vacsorát tartottak (Lk 22,15-ből már az új húsvétra utalás olvasható ki). Ha húsvéti vacsora lett volna, akkor Jézusnak húsvétkor kellett volna a kereszthalált elszenvednie, ami teljességgel elképzelhetetlen. Jn 18,28 és 15,31 szerint Jézus húsvét ünnepének előestéjén halt meg. Így v. azt kell föltételezni, hogy János teol.-i meggondolásból előrehozta Jézus halálának időpontját, hogy az egybeessen a húsvéti bárány leölésének idejével (19,14), v. azt, hogy a szinoptikusok a vacsora idejét későbbre tették, hogy az húsvéti jelleget öltsön. A kérdést a kumráni leletek alapján A. Jaubert próbálta megoldani: a Kumránban még használt, régi nap-naptár szerint Jézus kedden tartotta az utolsó vacsorát, hivatalosan viszont péntek este ülte meg a zsidóság abban az évben a húsvétot (vö. Mt 27,62; Mk 15,42; Lk 23,54–56; Jn 19,14.31.42; ® naptár). – Az ~ alapítását, ill. ennek leírását illetően eltérnek a vélemények. Kézenfekvő az a föltételezés, hogy az ósz-i húsvét megülése szolgált alapul: azoknak a szavaknak a helyébe, amelyeket a haggada a kovásztalan kenyérhez és a kehely megáldásához (a 3. kehelyéhez; ® húsvét) előírt, az ~ alapításának szavai léptek. Ha Jézus az ~t új húsvétnak nevezte (Lk 22,15), akkor annak áldozati jelleget kellett kapnia; Jézus korában a húsvét még biztosan egyet jelentett az áldozattal (= bárányok leölése a Templomban). Jézus maga is utalt arra, hogy föláldozza, áldozatul adja magát („Ez az én testem, amelyet értetek adok” 29,19 kk.), s hivatkozott a szövetségre is (22,20; 1Kor 11,25), amihez a szemiták fölfogása szerint az áldozat föltétlenül hozzátartozott (Kiv 24,3–8; Zsid 9,11–10,18). Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az ~ alapításakor Jézus próf.-ként szimbolikusan előre megjelenítette, jelenvalóvá tette bekövetkező megváltó halálát. Ezen túlmenően: a megismétlésre vonatkozó szavak („Ezt tegyétek az én emlékezetemre”) egész biztosan fölfoghatók úgy, hogy velük a Kiv 12,14: olvasható rendelkezésnek megfelelően az új szövetség áldozatának állandó jelenvalóvá válására adott utasítást, ill. hogy az áldozat jelenvalóvá tételével az új szövetséget minden időkre megerősítette. Az áldozati jelleg Máténál, Márknál és Lukácsnál az áldozathoz kapcsolódó ekhünnomenon kifejezés révén külön is hangsúlyt kap. Az Isten szolgájára vonatkozó jövendölés, amely az ~ alapítását jelentő szavakból kicsendül („sokakért”), szintén az áldozati jelleget tanúsítja. Ugyanakkor azt, hogy a keresztáldozat mint tört.-i esemény mennyiben azonosítható az ~val, a szinoptikusokból nem lehet teljesen egyértelműen kikövetkeztetni. Pál szerint (1Kor 11,26) az ~ ünneplése Krisztus halálának hirdetése, aminek révén az ~t ünneplők részesednek Krisztus föláldozott testében és vérében (10,16) és egymással is közösséget, egy testet alkotnak (10,17). Az azonosításban Jn 6,51–58 odáig ment, hogy sokan megütköztek és visszahúzódtak az Úrtól (Jn 6,60.66). – Azt, hogy az ApCsel 2,42.46; 20,7.11: említett kenyértörés az ~ ünneplése volt, nem lehet egyértelműen bizonyítani; némelyek csak az Úrral, majd a föltámadt Krisztussal közös étkezésekre való emlékezést látják benne (H. Lietzmann, O. Cullmann). Kezdetben a keresztáldozatra emlékezés még nemigen lehetett eleven, csak a háttérben húzódhatott meg. Annyi azonban bizonyos, hogy az eszkatologikus öröm, amely az ApCsel 2,46-ból kicsendül, mindjárt kezdettől hozzákapcsolódott az ~hoz. Ezt elsősorban Lk tanúsítja egyértelműen (22,16–18; vö. Mt 26,29; Mk 14,25). ® áldozat, ® áldozati lakoma. Lásd a XXVIII. színes képet.
XXVIII. Az eucharisztikus hal. A Kallisztus-Katakombából. Kr. e. 2. sz.
