földrengés

Full text search

földrengés: Palesztinában meglehetősen gyakori volt a ~. Amelyekről a hagyományból tudunk, azok nem vulkanikus, hanem mind tektonikus eredetűek, vagyis a földkéreg szerkezeti mozgásával v. föld alatti barlangok keletkezése következtében a felszín beszakadásával függtek össze. (Ez utóbbiak csak kevésbé fontos helyi jelenségeknek számítottak.) C. Schaeffer szerint az ókori K-en a ~ek nagy hatással voltak a művelődési korok egymásutánjára. Az ÓSz-ben Saul (1Sám 14,15) és Júda királyának, Uzijának (Ám 1,1; Zak 14,5) idejében, az ÚSz-ben Jézus halálakor (Mt 27,51) és akkor van szó ~ről, amikor Pál ap.-t Filippiben Szilással bebörtönözték (ApCsel 16,26). Izr. fiai úgy gondolták, hogy a föld azért reng, mert Jahve megremegteti az ® oszlopokat, amelyek tartják (Jób 9,6; vö. Zsolt 75,4). Isten magáról adott kinyilatkoztatását látták benne (Kiv 19,18; 1Kir 19,11); a ~nek ezt az értelmezését a pogányok is magukévá tették (Mt 27,51–54); az ÓSz-ben a próf.-k és a költők gyakran hivatkoznak ~re (® teofánia). Elsősorban azok közé a természeti katasztrófák közé tartozik a ~, amelyek a Biblia hagyománya szerint Jahve ® ítéletre jövetelét kísérik (Szám 16,31; Ám 8,8; Mik 1,3 kk.; Iz 13,13; 24,19 kk.; Ez 38,19 kk.; Jo 2,10; Zsolt 18,8; 114,4.6 kk.; Jel 6,12 stb); az eszkatologikus korban egyike lesz a rettenetet keltő jelenségeknek (Iz 13,13; Mt 24,7; Mk 13,8). ® Kolossze, ® Laodicea.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi