gondnok
gondnok, kulcsár, intéző, sáfár: Az ÓSz-ben általában udvarmester, udvarnagy (® hivatalnokok; 1Kir 4,6; 16,9: 18,3; 2Kir 18,18.37; 19,2; Iz 36,3.22; 37,2; Eszt 1,8); de kivétel József házának ~a Egyiptomban, aki nyilvánvalóan nem azt a szerepet töltötte be, mint az udvarmester, udvarnagy (Ter 44,1). – Az ÚSz-ben ’az a rabszolga, akit ura egész cselédsége és háza élére állított’. Így találkozunk Lukács ev.-ában egy „hű és okos kulcsár”-ral (Lk 12,42; vö. Mt 24,45), akit „ura szolgái fölé rendelt”, hogy amíg ő távol van, ügyeljen a többi szolgára és gondoskodjék róluk („kiadja részüket az élelemből”). Lk 16,1–8: egy gazdag ember intézője „okosan járt el”: míg volt rá ideje s módjában állt, gondoskodott jövőjéről, ezért ura megdicsérte. Róm 16,23: Erasztusz városi tisztviselő volt, aki kezelte a város vagyonát. Gal 4,2: a kiskorú gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, akik nemcsak ellátják és nevelik, hanem nyilvánvalóan örökségét is kezelik, míg nagykorú nem lesz. 1Kor 4,1 kk.: átvitt értelemben Pál és az ap.-ok „Isten titkainak gondnokai”; ismerik az ev. igazságait (vö. Mt 13,11) és hűségesen tovább kell őket adniuk. E szóhasználathoz kapcsolódik Tit 1,7: az elöljárónak (= püspöknek), aki Isten javaival „gazdálkodik”, feddhetetlennek kell lennie. 1Pét 4,10: minden kereszténynek kötelessége, hogy „az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményese” legyen, vagyis a kapott kegyelmi ajándékokat a közösség javára kell gyümölcsöztetnie.
