hitvallás
hitvallás: Izr.-ben a Jahvéval kötött szövetség megerősítése (vö. Kiv 24,3.7), amelyre mint állandó kötelességre a „halld, Izrael!” (MTörv 6,4 kk.) emlékeztetett. Gyakorlatilag Jahve üdvözítő tetteinek kultikus dicséretét jelentette (vö. Kiv 15,1–18; 1Krón 16,8–36; Zsolt 105; 136) és a nép saját hűtlenségének megvallását (106; Bár 1,15–22; Dán 9,4–18), de egyénenként is megvallották hitüket Izr. fiai, amikor adományaikat felajánlották (MTörv 26,5–10) v. hálaáldozatot mutattak be Isten segítségéért (Zsolt 22; 30; 34; 40; 116; vö. Jer 33,11), ill. kötetlen formában, hálájuk kifejezésére himnuszt énekeltek (1Sám 2,1–10; Iz 38,9–20; Jón 2,3–10; Tób 8,5–7.15–17; Sir 51,1–12). A kései zsidóságban naponta 2 ízben recitált formát öltött a ® sema (= halld, Izrael). A szórványban élők ajkán viszont az egyedül igaz Isten hirdetését jelentette a pogányok körében (vö. Bölcs 13). Máskor a bűnvallomásra esett a hangsúly (Dán 3,25–45; 3Mak 2,2–20; 6,2–15; 1QS 1,18–2,1). – Az ÚSz-ben tovább élt a dicsőítő jellegű ~ hagyománya (vö. Lk 1,46–55.68–79). Jézus is dicsőítette az Atyát (Mt 11,25 kk.), és ebben az értelemben tanította meg a tanítványait a ® Miatyánkra. Ugyanakkor új Jézus megvallása (Lk 12,8 kk.), amely az üdvösség feltétele; az ősegyh.-ban keresztségi ~ lett (Róm 10,9). Krisztus megvallását tanúsítja a megnevezés: Krisztus, azaz Fölkent (Jn; Jel) és a Krisztusról szóló himnuszok (vö. Fil 2,6–11; Kol 1,15–20; 1Tim 3,16). Ezen túlmenően fokozódott a ~ jelentősége Krisztus mellett, tévtanok ellenében (1Jn 2,23; 4,2 kk., 15) és üldözés idején (vö. Mt 10,17 kk.; Lk 6,22 kk. stb.); ugyanígy a bűnök megvallása is nagyobb helyet kapott (1Jn 1,9; Jak 5,16).
