igazságszolgáltatás
igazságszolgáltatás: Mivel az ~ az ősidőkben nem különült el a kormányzástól (® bírák), nagyon nehéz az ósz-i ~ról pontos képet alkotni. Király által kinevezett bíróval a szó valódi értelmében először Jehosafát uralma alatt találkozunk (2Krón 19,5–7), aki Jeruzsálemben bíróságot is szervezett (19,8–11). Ez a bíróság papokból, levitákból és laikusokból tevődött össze (MTörv 17,9), ha megnyilvánult is bizonyos törekvés a laikusok kikapcsolására. 1Krón 23,4; 26,29; Ez 44,24: az ~ világi föladat. Az ~ terén a legfőbb fórum a király volt, akinek a bíróság közvetítése nélkül is elő lehetett adni a panaszt (2Sám 14,1–11; 15,2–4; 1Kir 3,16–28), és akinek kegyelmi joga volt; később ezt a jogot a róm. helytartó magának tartotta fönn (Mt 27,15). Egyebekben az ~ a törzsek, nemzetségek és családok fejeinek v. az Isten embereinek (Kiv 18,13) a kezében volt, akik ezért állandóan járták az országot (1Sám 7,16), de a maguk választotta döntőbírók is hozhattak ítéletet. A Kiv 18,21–22; MTörv 1,15–16 gyakorlatát, ti. hogy az ezres, százas, tízes csoportok élén állók ítélkeztek volna, nem lehet kimutatni. Ha a törzsi szervezetbe a helyi hatóságok beékelődtek, akkor a város vénei (® vének) voltak azok, akik bíráskodtak (MTörv 21,18–21; 22,13–19; 25,1–10; Ezd 10,14). Ott, ahol a bíró mellett írnok is szerepel, módszeres bírói eljárásra lehet gondolni (MTörv 16,18). Ítélethozatalkor a nép szava is számított (Jer 26,7–24). ® istenítélet. – A bíróság nyilvánosan rendszerint a helyi szentély előtt (az ügyet „Jahve elé” kellett vinni: Kiv 22,7 kk.; Bír 4,5; 1Sám 7,16) hozta meg az ítéletet. A királyok palotájuk tróntermében szolgáltattak igazságot (1Kir 7,7); egyébként a falu v. a város piaca, ill. a város kapuja szolgált az ítélkezés színhelyéül, ahol a nyilvános, ill. üzleti élet zajlott (MTörv 21,19; Ám 5,10). – Az ítélkezés menetéről, a voltaképpeni bírói eljárásról keveset tudunk. A panaszos (Iz 41,11; Zak 3,1; Mt 5,25) a bíróság elé idézte a vádlottat (MTörv 25,8), panaszát v. szóban adta elő v. fölolvasta (Jób 31,35 kk.), amire a vádlott válaszolt (9,14 kk.; 13,22). Mind a panaszos, mind a vádlott vitt magának tanúkat, legkevesebb 2-t v. 3-t (Szám 35,30; MTörv 17,6; 19,15); mivel a tanúk sokszor nem voltak elég megbízhatók (1Kir 21,13; Péld 6,19; 12,17; Dán 13,43; Mt 26,60 stb.), a hamis tanúkra szigorú büntetést kellett kiróni (Kiv 20,16; MTörv 19,16–19). Arról, hogy a tanúkat megeskették-e, nem tudunk. Ettől függetlenül fontos szerepe lehetett az ~ban az eskünek. A tanúk meghallgatása után vsz. mindjárt meghozták az ítéletet és rögtön végre is hajtották. – Míg az ősi Izr.-ben nem volt kodifikált jog és a joggyakorlat is fejletlen volt, addig nehéz volt érvényt szerezni az igazságnak (Bír 17,6). A későbbi időből is maradtak ránk törv.-sértésről, ezzel kapcsolatos panaszokról szóló beszámolók: 1Sám 22,6–19; 2Sám 12,7–12; 1Kir 20,7–16 stb. Panaszt főleg a próf.-knál találunk: Iz 1,23; 5,23; Ám 5,12 stb.; vö. Lk 18,2–8).
