kabala

Full text search

kabala: a zsidóságon belül az áthagyományozás révén kapott tanítás, hagyomány. Eredetileg a Pentateuchuson kívül minden hagyományt beletartozónak tekintettek (tehát a próf.-k írásait és a többi szentírási kv.-et is). A 13. sz. óta a ~ egy misztikus-teol.-i irányzat. Ennek az irányzatnak az eredetét magában a ~ban olykor egészen Ábrahámig, sőt Ádámig visszavezetik, de alapjai a keresztény időszámítás kezdeti korából valók. Virágkorát a 12. és 13. sz.-ban élte a ~, Maimonides – Arisztotelész nyomán kiépített – racionalista irányzatának ellenhatásaként. Először Provence-ban virágzott, onnan Hispanián át eljutott Itáliába és Palesztinába, majd újra visszatért Európába. Az alapvető mű az arámul írt és főleg a leóni Mózes-ben-Semtob (1250–1305) által írt és terjesztett Zohar könyv (= ragyogás; vö. Dán 12,3-mal, amellyel a kv. kezdődik). – A ~ metafizikai, dogmatikai és exegétikai tételek gazdag tára. Isten, az En-Szoph, a végtelen, mindennek a forrása. Isten és a teremtmények közt áll a 10 Szephirot (valójában számok), amelyek kisugárzás (emanáció) révén magából az istenségből vették létüket. Eredetileg egynek tekintették őket az istenséggel, később egyre inkább az Isten működésének az istenség lényétől független szerveit látták bennük. A ~ az emberi lélek preexistentiáját és a lélekvándorlást is tanítja. A gyakorlatban a ~ gyakran összefonódott a mágiával, az asztrológiával, a tenyérjóslással, a kabalisztikus exegézis pedig a gematriával, a betűfölcseréléssel (temura), a betűértelmezéssel. A gematria a betűk számértékére v. a betűk formájára és más tárgyakkal való hasonlóságára épül, és szorzással, ill. osztással dolgozik. A betűfölcserélés során egy-egy bibliai hely betűinek helyébe az ábécé (Alef-Bet-írás, mint pl. a ® mezuza hátulján) következő betűjét, a 8. v. a 12. betűt (Albam-írás) v. a közvetlen előtte álló betűt iktatták; de olvasták az első betű helyett az utolsó betűt is (Atbas-írás; pl. Jer 51,41: szeszak, babel helyett). A betűértelmezés során egy szónak minden betűjét egy másik szó kezdőbetűjének vették, de egy mondat minden szavának kezdőbetűit is összerakták új szóvá. – A jeruzsálemi héb. egyetem a ~ tanulmányozására külön tanárt foglalkoztat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi