megszállottság
megszállottság: Az ÓSz-ben szó van egy gonosz lélekről, aki Sault gyötörte, s akit az Úr küldött (1Sám 16,14 kk.; 18,10). A jósokat úgy tekintették, mint akit egy időre megszállt egy halott lelke (vö. 28,7). A rabbinista zsidóság a ® betegségek egy részét, így elsősorban az epilepsziát, a gonosz lelkeknek, ill. valamelyik ® démonnak tulajdonította, és több védekezési módot is ismert a gonosz lelkek ellen (vö. Tób 3,8; 6,17 kk.; 8,3; ® Azmodeus); hivatásos ördögűzőiket, akik Salamont tekintették patrónusuknak és példaképüknek, az ÚSz is említi (Mt 12,24 kk.; ApCsel 19,13 kk.). Az ev.-okban sok gonosz lélektől megszállott szerepel együtt v. egyenként (Mt 8,16; Lk 7,21 stb.). A megszállott rendszerint valamilyen betegségben (epilepszia, némaság, vakság stb.) szenved, nem ura tagjainak és beszélőképességét is elvesztette; a szövegek szerint tisztátalan lélek lakik bennük, ill. tartja őket megszállva. Ez a lélek emberfölötti erőt kölcsönöz a megszállottaknak (Mk 5,3; vö. ApCsel 19,16), gyötri őket (Mk 1,26; 5,5 stb.). Jézus megtörte az ördög hatalmát, „kiűzte” a gonosz lelket a megszállottakból és visszaadta nekik a maguk fölötti uralmat. Az ev.-ok nem csupán általában említik az ördögűzést, hanem több esetet részletesen is leírnak, pl. 1,23–28 (a kafarnaumi zsinagógában), Mt 8,28–34 (Gadara környékén); 17,14–21 (a holdkóros fiú); 12,22–24 (a vak és néma ördöngős). Szembeötlő Jézus föltétlen hatalma a gonosz lelkek fölött: a saját nevében parancsolt nekik, és azok engedelmeskedtek. A gonosz lelkek ismerték Jézust, de Ő nem engedte meg nekik a tanúságtételt (pl. Mk 1,34). Az ApCsel is említ megszállottakat és beszámol az ap.-ok (5,16), Fülöp ap. (8,7), Pál ap. (16,16–18; 19,12) ördögűzéseiről, ugyanakkor arról is, hogy a zsidó ® ördögűzők hiába próbálkoztak Efezusban (19,13–17). – A 18. sz.-i racionalista bibliamagyarázat megállapította, hogy az ókori emberek (a zsidók is) a betegségeket, különösen az elmebajokat gonosz lelkek titokzatos hatásának tulajdonították, továbbá, hogy az úsz-i beszámolókban nemegyszer könnyűszerrel fölismerhetők bizonyos betegségek, amelyek tünetei azonosak a hisztériáéival, ill. az epilepsziáéival. Az evangélisták koruk gyermekeiként a különféle lelki v. fizikai rendellenességeket az ördög hatásának tulajdonították. Jézus ebben a „nem vallásos” kérdésben alkalmazkodott kortársai fölfogásához, és „kiűzte az ördögöt”, valójában azonban lebilincselő lényével gyógyította meg a betegeket. – Ezzel szemben: 1. az ördögűzésekről szóló ev.-i beszámolók nemcsak hogy vallásos tárgyúak, hanem ahogy Jézus a Belzebulról szóló részben maga tanúsította (Mt 12,22–30), az úsz-i üdvtört. szempontjából nagyon is fontosak. Amikor azzal vádolták, hogy Belzebul segítségével űzte ki a gonosz lelkeket, Jézus kijelentette: a démonok e világ fejedelmének, a Sátánnak a hatalma alatt állnak, Isten-ellenes országot alkotnak, de benne, az Ő személyében elérkezett az Isten országa. Ő (Jézus) hatalmasabb a Sátánnál s véget vet a Sátán uralmának. Így tehát az ördögűzések azt jelzik, hogy Jézus legyőzte ennek a világnak a fejedelmét. Napjainkban már általánosan elismerik, hogy ez a gondolat a szinoptikus hagyomány legrégibb rétegéhez tartozik. – 2. A legrégibb szinoptikus hagyomány azt a tényt, hogy az ördögűzések száma az ev.-okban szembeötlően nagy, azzal magyarázza, hogy Jézus föllépése a Sátánt nagy válságba sodorta, és ebben a helyzetben utoljára még megkísérelte, hogy minden erejét összeszedje. Ugyanakkor az ördögűzések nagy száma Jézus csodatevő hatalmát is tanúsítja. Nem lehetetlen, hogy a későbbi igehirdetés, az egyszerű gyógyításokat is ördögűzésként értelmezte.
