nomádok
nomádok (gör. nomadesz ’vándorló pásztorok’), beduinok (arab badavin ’pusztalakó’): Mint gyűjtögető életmódot folytató, vadászatból élő v. pásztorkodó népek ide-oda vonulnak megélhetést keresve a félpusztaságon v. a sztyeppén. Izr. tört.-ének kezdeteit nomád elemek benyomulása és letelepedése jellemzi a Kr. e. 2. évezredben Közel-Keleten lezajlott nomád áramlásokkal kapcsolatban. A ® pátriárkák a szó tkp.-i értelmében nem voltak ~ v. tevét tenyésztő beduinok. A Biblia elsősorban kecske- és juhtenyésztőkként mutatja be őket. Jákob pl. ismeri a kecske- és juhtenyésztés fortélyait (Ter 30,37–43). Tartózkodási helye a puszta peremvidéke, amely leginkább megfelelt a kecske- és juhtenyésztésnek. Szarvasmarháról csak Ábrahám és Lót állatai közt történik említés, amikor átköltöztek Kánaánba (13,5; 15,9; 18,7). Izsák vet (26,12), Jákob földet szerez (33,19), József kévékkel álmodik (37,6) – ezek a mozzanatok feltételezik az áttérést az állattenyésztésről a ® földművelésre. A pátriárkák tehát fél~, akik már úton vannak a letelepedés felé. Társadalmi és vallási téren a nomád életforma némely sajátossága továbbra is fennmarad: a ® törzsekbe tömörülés, a ® vendégszeretet, a ® menedékjog, a ® vérbosszú, az ég királyának tisztelete, a hordozható szentély. A „nomád eszmény” (= az úton lét) nyomai még a próf.-knál is fellelhetők (Jer 2,2; Oz 2,16 kk.; 12,10; 13,4–6; Ám 2,10), de inkább az erkölccsel, mint az életformával kapcsolatban, amelyet a ® rechabiták szélsőséges csoportja követett. A Zsid 11,13–16; 13,14 szerint a keresztények is úton vannak, mint a ~ az égi haza, a mennyei Jeruzsálem felé.
