rabszolga
rabszolga: I. A szó eredeti értelmében. A) Az ÓSz-ben. Izr.-ben adtak el nem Izr. fiai közül való hadifoglyokat ~nak (Szám 31,9.18; MTörv 21,10); a vételár 30–40 sékel között mozgott (Kiv 21,32; vö. 2Mak 8,11; Zak 11,12; Mt 25,15). ~kat Tíruszban vehettek (Ez 27,13), később Gázában és Akkóban is. A föníciaiak ~kereskedők voltak (Ám 1,6.9; Jo 4,3); 1Mak 3,41: ~kereskedők csatlakoztak a szír csapatokhoz, hogy Izr. fiait eladhassák ~nak. Izr. fiainak tilos volt Izr. fiait ~nak eladni v. megvenni; de bizonyos esetekben honfitársaik ~jává válhattak (Kiv 21,4; 22,2; Lev 25,39; 2Kir 4,1–7; Neh 5,1–13; Ám 2,6; Mt 18,25), sőt önként is eladhatták magukat (Kiv 21,6; MTörv 15,16 kk.). A törv. tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a ~nők védelmét szolgálták (Kiv 21,7–11; Lev 19,20–22). Elephantine szigetén a zsidó kolóniában megszokott jelenségnek számított a ~ság. – B) Az ÚSz-ben. Jézus korában Palesztinában a ~ság hozzátartozott az élet rendjéhez. Jézus minden további nélkül élt hasonlataiban a fogalommal (Mt 24,45–51; Lk 12,42–48; 17,7–9), és soha nem foglalt vele szemben állást. De megmutatta az utat, amely később elvezetett a ~ság megszüntetéséhez: ap-ok hangsúlyozták, hogy Isten előtt minden ember egyforma (1Kor 7,21 kk.; 12,13; Gal 3,28; Ef 6,8; Kol 3,11), leveleikben fejtegetik az úr és a ~ közti viszonyt, valamint a kölcsönös jogokat és kötelességeket (3,22–24; 4,1; Ef 6,5–9; 1Pét 2,18 kk.; 1Tim 6,1; Tit 2,9 kk.). A hozzá menekült ~nak, Onezimusznak Pál ap. azt tanácsolta, térjen vissza urához, de talán szót emelt szabadonbocsátásáért is (Filem). – II. Átvitt értelemben. A) Az ÓSz-ben az egyszerű ember udvariasságból gyakran nevezte magát a fölötte álló személy ~jának (Ter 32,19; 33,5; 42,10; 43,27; Szám 31,49; Rut 2,13; 1Sám 25,41 stb.). Az ember főleg Isten ~ja v. szolgája (® úr); olykor Isten maga is ~jának v. szolgájának nevezi az embert: ez különleges megtisztelés (® Isten szolgája). – B) Az ÚSz-ben tovább bontakozik az ósz-i gondolat, hogy az ember Isten ~ja v. szolgája (® szolgálat).
