refaiták
refaiták: 1. legendás nemzetség, a régi ® óriások leszármazottai, akik Izr. fiai előtt Palesztinát (Ter 15,20; Józs 17,15; 2Sám 21,16–22; 1Krón 20,4–8) és a Jordánon túli területet (Ter 14,5; MTörv 2,10 kk., 20 kk.; 3,11.13; Józs 12,4; 13,12) lakták. – 2. az elhunytak árnyai (Iz 14,9; 26,14.19; Zsolt 88,11; Jób 26,5; Péld 2,18; 9,18; 21,16). Ebben az értelemben az elnevezés az ’álmos, erőtlen’ jelentésű szóhoz kapcsolódik, és arra az árnyszerű létre utal, amely a ® holtak országában az elhunytakra vár. A föníciai irodalomból (Kr. e. 500 k.) is kimutatható az árny megfelelőjének ez a jelentése. Sőt, a régi kifejezésből (vö. lat. dii manes) arra lehet következtetni, hogy Föníciában ezeket az árnyakat tisztelték. Az ugariti szövegekben viszont más jelentésben szerepel a betűcsoport, de pontosan még nem fejtették meg az értelmét. R. Dussaud szerint Baal kíséretéhez tartoztak. J. Gray egy régi királyi család leszármazottainak tartja őket, akiknek hatalmukban volt a növények termékenységét biztosítani; ha e magyarázatot elfogadjuk, akkor a ’meggyógyít’ tő származékával állunk szemben (e tőnek a termékenységre vonatkozó használatára nézve lásd Ter 20,17; 2Kir 2,21). R. Dussaud, C. H. Gordon, J. Gray, W. F. Albright stb. egyeztetik a különféle jelentéseket. Mint a gör. hérosz (’hős, elhunyt’), eredetileg a ~ is hatalmasságok (félistenek, óriások, termékenységet hozók) voltak az ősidőkben, de idővel a holtak birodalmának lényei lettek, míg végül az összes halottra vonatkozóan használták a kifejezést, bár úgy látszik, mintha Iz 14,9 még csak előkelő halottakra utalna vele.
