Szentírás allegorikus értelmezése
Szentírás allegorikus értelmezése, allegorézisz: a ® szentírás-magyarázat azon módszere, mely a Szentírás szövegének egyes részleteit jelképesen értelmezve a szó szerinti értelemnél mélyebb értelmet is talál. – I. Általános jellemzői. Az ókorban a ~nek fogalma sokkal átfogóbb volt, mint napjainkban, mert magába foglalt minden nem szó szerinti értelmezést, így a mai előképi (tipikus) értelmezést is. Nem csupán a szentírási szöveg tárgyának, hanem megfogalmazási formájának is „mélyebb” jelentést tulajdonít. E mélyebb jelentés lényegesen eltérhet a szó szerinti értelemtől, sőt olykor a kettő között semmi tartalmi kapcsolat nincs. Ezért a ~t túlzásba is lehet vinni, s ekkor már nem a kinyilatkoztatásról, hanem a magyarázó fantáziájáról van szó. – II. A ~nek mint hermeneutikus módszernek az eredete. A ~ előzményéül Barnabás levele (4,7) szolgált, amely szerint „a zsidókat félrevezette a szó szerint való értelmezés”; mint exegetikai módszer főleg Origenész révén került előtérbe, akit eddig mind katolikus, mind nem katolikus részről a sztoikus allegoristákkal v. Philóval állítottak egy szintre. Mind a sztoikusok, mind Philo azt a nézetet képviselték, hogy a gör. mitológia, ill. az ÓSz tele van rejtett értelemmel, és ez is, az is csak a szellemi valóságot jelképezi. De Origenésznél Philo tagadhatatlan hatásán kívül még egy másik tényezőnek is volt szerepe, amely exegézise megértése szempontjából nagyon is fontos. Azt a nézetet, amely szerint az ÓSz az üdvösség próf.-i kinyilatkoztatása, amely az ÚSz-ben megismétlődik és beteljesedik (vö. Róm 5,14; Gal 4,24; Zsid 8,5; 9,9; 10,1), Origenész és követői az ÓSz-re mint sugalmazott szövegek gyűjteményére is átvitték. Ahol az újabb teol. a ® sugalmazás karizmájának személyes jellegét hangsúlyozza, v. azt, hogy Isten gondolata egy bizonyos korhoz kötött műfajban nagyon egyéni módon fejeződik ki. Origenész „a kinyilatkoztatott igazság”-ot külön választja „a szöveg szavaitól” (Jn 1,10), és a tipológiai „prophetia facti”-t (Szt Ágoston, Civitas Dei 17,52) exegetikai módszere alapjának tekinti. A tipológia azonban mindig a valóság magyarázata és szorosabb értelemben véve nem tekinthető szövegmagyarázatnak. Ha tehát a sugalmazott szövegek voltaképpeni értelmének kikövetkeztetéséről van szó, nem elegendő a két szövetség előképi viszonyát belevetíteni, mert a sugalmazás nem vonatkozik minden további nélkül a tipológiai valóságokra, hanem arra az adott új és pontos formára, amelyben ezek a valóságok kifejeződnek. Ha Istenben minden együtt és egységben van is, ez a különféle szövegekről nem mondható el, amelyekben Isten ® kinyilatkoztatása egyszer ilyen, másszor olyan alakot ölt. Az Isten szava a kinyilatkoztatás tartalmaként nem azonosítható az Atya tényleges (szubsztanciális) szavával (Ige) v. Isten konkrétan sugalmazott szavával. – Ezt az alapvető elégtelenségét nem tekintve is a ~ a gyakorlatban sokszor szövegen kívül eső „magyarázat”-hoz folyamodik. A tulajdonnevek v. a számok értelmezése olykor szellemes ugyan, de teljesen gyerekes; ugyanígy túlságosan előtérbe kerül a képzelőerő a növények v. az ásványok szimbolikájában is, úgyhogy a szöveghez „ex mente auctoris (divini sicut humani)” már alig van köze.
