szolgálat
szolgálat: I. Az Ósz-ben. A héb.-ben csaknem mindig a bd ige és származékai vonatkoznak a ~ra; a srt és plh (arám) tövek csak ritkán jelölik. A) Ez a tő (kikényszerített v. önként vállalt) függőségre v. ~i viszonyra utal, amely egy személy v. esetleg egy egész nép és ura közt áll fenn. A fogalomba Izr. egyiptomi szolgasága (Kiv 2,23; 13,3.14; 14,5; 20,2) v. későbbi hűbéri viszonya (pl. Bír 3,8; Jer 27) éppúgy beletartozik, mint József ~a Potifár házában (Ter 39,17), jóllehet később bizalmi feladatot kapott: intéző lett (39,4). Jákob 7 évig önként vállalta a ~ot, hogy Ráchelt megkapja feleségül (29,18). – A szócsalád különösen annak a függőségnek kifejezésére volt alkalmas, amelyben az ókori K-en az alattvalók zsarnoki uralom idején voltak, az izr.-i udvart is beleértve. Saul udvari tisztségviselőit (1Sám 18,30), sőt Dávidéit (19,4) és Joábéit (2Sám 14,19 kk.) is a héb.-ben a ’király szolgái’-nak nevezték. Abigail Dávid rabszolganőjének mondta magát (1Sám 25,41), és készen állt rá, hogy ura „szolgái”-nak, akiket azért küldött hozzá Dávid, hogy megnyerjék neki feleségül, megmossa a lábukat. A vének is azt tanácsolják Salamon legidősebb fiának és utódának, Rechabeámnak, hogy szolgálja a népet (= tegyen a kedvükre; 1Kir 12,7), Júda királya, Acház azzal ismerte el az asszír király felsőbbségét, hogy üzenetet küldött neki: „Szolgád és fiad vagyok” (2Kir 16,7). – B) Szívesen felhasználták ugyanazt a tövet, hogy az ember Istentől való függését kifejezzék, nem annyira kultikus cselekményekre vonatkoztatva, hanem inkább teljes Istenhez kötődésére és állandó ~ára utalva. Ugyanazt az igét különbségtétel nélkül használták az igaz Isten ~ára (Bír 10,6.16; 1Sám 7,3 kk.) és a bálványok, az idegen istenek, mint pl. Baal ~ára vonatkozóan (Kiv 23,33; MTörv 28,64; Bír 10,10.13; 1Sám 12,10 stb.), de követendőnek csak Jahve törvényes ~át tekintették Izr.-ben. Jahve ~a megköveteli és föltételezi a kizárólagosságot (Józs 24,14 kk. 18), valamint a bűntől elfordulást (Zsolt 2,11; 100,2; 102,23). A MTörv 18,5 szerint a levitákat arra választotta ki Jahve, hogy ellássák a szt. ~ot. – Általában véve elmondható: ósz-i felfogásban a ~ – a gör. értelmezéstől eltérően – nem méltatlan, nem lealacsonyító. Inkább úgy tekintették Izr. fiai a szolgának urához való viszonyát, mint adott tényt, sőt ha magas rangú úrról volt szó, akkor teljesen el is fogadták. Ez természetesen főleg az embernek Istenhez való viszonyában volt így. – II. Az ÚSz-ben. A gör. szócsoport (duleuein, duleia, dulosz) teljesen profán értelemben vett használatáról az ÚSz-ben nem lehet szó. Ha teljesen a valóság talaján áll is (a rabszolgaság korában vagyunk! vö. 1Kor 7,21 kk.; Kol 3,22 kk.; 4,1; Ef 6,5 kk.; ® rabszolga), és ha az akkori nyelvhasználat szerint abszolút függőségi viszonyra utal is, akkor is Krisztus üdvözítő művére irányul. – A) Jézus egyértelműen tanítja, hogy Isten ~ába hívja az embert. Ebből a tényből az embernek le kell vonnia következtetéseit; az egyéni kezdeményezésnek csak Isten akaratának keretein belül van szerepe (Mt 6,24; Lk 16,13). – B) Jézus tanításában a ~ fogalma a felebaráti szeretet ósz-i parancsából következett. Az Isten szeretetével a ~ az erkölcsi magatartás lényegévé, magvává vált. Jézus a ~ban jelöli meg azt a magatartást, amely igazi tanítványait és követőit jellemzi. Így a profán ~ból (vö. 10,40; ApCsel 6,2) Jézus követésének mércéjévé, fokmérőjévé válik a ~ (Mk 10,43 kk.; Mt 20,26 kk.). A kereszténynek az a feladata, hogy mindenkinek szolgája legyen (Mk 9,35; 10,44; Lk 22,26). Jézus példaképe szerint ennek a ~nak az élet feláldozására is készen kell állnia, abban kell kiteljesednie (Jn 12,15 kk.; 13). A Fil 2,7 egyértelműen tanúsítja, hogy Jézusnak ez a teljes odaadása önmaga kiüresítésében valósult meg. – C) A szócsoport leggyakrabban a keresztényekre vonatkozik, mint Krisztus és Isten szolgáira. Ahol Isten ~áról van szó, rendszerint az ÓSz szóhasználatához igazodással állunk szemben (Lk 1,38.47; ApCsel 2,18; 1Pét 2,16; Jel 1,1; 2,20). A Jak szerzője Isten és Jézus Krisztus szolgájának nevezi magát (1,1). Jézus Krisztus szolgája a levelek elején megtisztelő cím (pl. Róm 1,1). Mindenekelőtt Pál leveleire jellemző, hogy a keresztények mint Krisztushoz tartozók jelennek meg, életük pedig a feltámadott és megdicsőült Krisztus ~a. Mielőtt eljutottak a hit világosságára, a bűn (6,6 kk.), az istenek (Gal 4,8) v. a földi vágyak (vö. Tit 3,3) ~ában álltak. Krisztus megváltó műve által megszabadultak a bűntől és szabaddá váltak Krisztus ~ára (Gal 3,13; 4,4 kk.). Ez az új állapot megkívánja, hogy az ember föltétlenül átadja magát Istennek (Róm 14,18; 1Kor 7,22; Ef 6,6), egyszersmind azonban a Krisztussal való teljes közösséget is jelenti a szeretetben (Jn 8,35 kk.; 15,15). Minden kereszténynek szeretetből kell szolgálnia (1Kor 16,15; Jel 2,19). Végül: ez a ~ dicsőséges (2Kor 3,7–11).
