szolidaritás

Full text search

szolidaritás, közösségvállalás, sorsközösség: I. Az ÓSz-ben az egyén és a közösség egymáshoz való viszonyát társadalmilag a nagycsaládokra, nemzetségekre, törzsekre tagolódás, vallási szempontból pedig a ® szövetség gondolata határozta meg. A természetes köteléken (család, nemzetség, törzs, nép) belül az egyes tagokat az azonos életforma, szokás, hagyomány, vallás és jogrend kapcsolta össze egymással. A kötelék sorsközösség abban az értelemben, hogy minden tagnak része van jóban, rosszban, átokban és áldásban, az egész népnek és az egész nép képviselőjének (családfő, törzsfő, karizmatikus vezető, király) Istennel való kapcsolatában, ugyanakkor azonban az összköteléknek és képviselőjének is kezességet kellett vállalnia Isten előtt a tagok vallás-erkölcsi magatartásáért, elsősorban az Istennel kötött szövetség feltételeinek hűséges megtartásáért. Az átok és az áldás, amely az ősatyákat s egyáltalán, az előző nemzedékeket illette, az utódokra is átszállt (Ter 9,25 kk.; 12,2 kk.; 1Sám 2,30–36 stb.). Az a büntetés, baj, amelyet az egyes személyek (főleg családfők, törzsfők, királyok) bűnükkel magukra vontak, az egész családot, törzset, népet sújtja (Szám 16,32; Józs 7; 2Sám 21,1; 24,11–17 stb.). Ez a sorsközösség nem pusztán objektív adottságokra épült (mint a vérrokonság, egy adott közösséghez tartozás), így nem értelmezték mágikusan, hanem szubjektív, etikai háttere is volt: az egy kötelékbe tartozó tagok egymással, a fővel és a közösséggel „egy hús”-nak (és „egy csont”-nak) vallják magukat (Ter 2,23 kk.; 29,14; Bír 9,2; 2Sám 5,1; 19,13 kk.). Hogy a tagok vétke ne hozzon az egész közösségre büntetést és átkot, a közösségnek a bűnös taggal határozottan szembe kellett fordulnia: büntetés, kitaszítás v. átok formájában (Szám 16,24 kk.; MTörv 13; Józs 7; Bír 20,13 kk.); a bűnöst „ki kell irtani a népből” (’kivágni’; pl. Ter 17,14; Kiv 12,15.19; Lev 7,20–27 stb.). Ha király követett el bűnt, Isten ítéletét magára és családjára vállalva (2Sám 24,17) a népet felmenthette a büntetés alól. – Még szubjektívabbnak, ti. az erkölcsi kérdésben hozott döntéstől függőnek látják a deuteronomikus törtíró és a próf.-k az adott nemzedék és az atyák, ill. a vezetők (király, papok) és a nép közötti ~t: a fiak követik az atyákat bűneikben és a nép hagyja, hogy a vezetők bűnbe vigyék (2Kir 17,7–23; Iz 9,15 kk.; 30,10 kk.; Jer 2,20.32; 7,25 kk.; 9,12 kk.; 44,9–17; Ez 2,3; Oz 4,4 kk.; 10,9; 12; Ám 2 stb.). Ezért a ~ nem elkerülhetetlen sors, miként a mondás állítja: „Az atyák ették a savanyú szőlőt és a fiak foga vásott el tőle”, hanem mindenkinek hatalmában áll saját erkölcsi döntésével a bűnben és a bűnhődésben közösséget vállalni, ill. nem vállalni (Ez 18; vö. Jer 31,29 kk.). A ~ elve az ÓSz-nek a ® közvetítővel kapcsolatos fogalmaira is jelentős mértékben hatott. Az Istentől kiválasztottak népükhöz tartozónak vallják magukat akkor is, ha népük megszegte a szövetséget, fellépnek pusztulástól és ítélettől fenyegetett népük érdekében, magukra vállalják bűnét és így közvetítik a bocsánatot és a megmenekülést (Kiv 32,31 kk.; 1Sám 12,23; Iz 53; Ez 22,30; Ám 7,2.5; 2Mak 7,37 kk.). Isten kész arra, hogy áldást adjon és megbocsásson azoknak, akikkel választottai közösséget vállalnak, v. akik ezeket az embereket kiválasztott közvetítőjüknek vallják, v. legalább közvetítői szerepük utólagos elismerésével jelét adják a vele való közösségvállalásnak (Ter 12,3; 30,27.30; 39,2–5; Kiv 8,4–10.24–27; Szám 11,2; 12,11 kk.; 21,6 kk.; Bír 2,18 kk.; Iz 53,1–6; Zak 8,23; 12,10–14). – II. A Jézus korabeli zsidóságban is igen jelentős vallási tényezőnek számított a ~. Hitték, hogy részük van az ígéretekben, amelyeket az atyák kaptak és abban a jutalomban, amelyet a jámborok az idők folyamán bármikor kiérdemeltek. A jámbor zsidó főleg az áldozatul megkötözött Izsákkal érzett közösséget; hitte, hogy „Izsák kötelékei” Izr. bűneiért elégtételül szolgálnak. Ám a ~ a zsidóságban elsősorban objektív: a származástól és a törv. megtartásától függ. – III. Az ÚSz ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy nem a származás, nem is a törv. megtartása, hanem a hit és a személyes erkölcsi döntés jelenti a ~t az atyák és a fiak, a korábbi nemzedékek és a későbbi nemzedékek között. Ahogy a próf.-k, úgy Jézus is elítélte kortársait, akik ugyanazokat a bűnöket követték el, mint atyáik (Mt 23,34–39; Lk 11,49–52). Azok közt, akik kapták az ígéreteket és akik örökösei az ígéreteknek, nem a származáson alapszik a ~, hanem az egyazon hiten (Jn 8,39–44; Róm 4,10–25; Gal 3,6–9.14.29). – Jézussal célba érkezett az üdvösség, amelynek a Ter 12,3 vetette meg alapját: Jézus a közvetítő, aki úgy vállalt ~t testvéreivel, hogy áldozatul adta magát „sokakért” (Mk 10,45; 14,24; Fil 2,6–11; 1Tim 2,5 kk.; Zsid 12,2 kk.); és viszont: mindenki elérkezik az üdvösségre, aki vállalja vele a közösséget, hisz benne és küldetésében, aminek épp az Ádámmal való közösség (= a bűnben, az átokban és a halálban való részesedés) megszűnése a gyümölcse (Róm 5; 10,9; Gal 3,14–29; Zsid 5,8 kk.). – A tanítványok folytatják Jézus üdvösségszerző munkáját mindaddig, míg újra el nem jön, és azért nekik is meg kell valósítaniuk az ÚSz népével, az Egyh.-zal, az adott egyh.-i közösséggel és annak tagjaival vállalt közösségüket, értük fáradozva és szenvedve (2Kor 4,10 kk.; 13,4; Ef 3,1.13; Kol 1,24; 2Tim 2,10). Másfelől az egyh.-i közösségeknek és ezek tagjainak is vállalniuk kell az ap.-okkal és az elöljárókkal a közösséget, irántuk tiszteletet tanúsítva, értük imádkozva, őket támogatva, szavukat megfogadva (Mt 10,40; Lk 10,16; Róm 15,30 kk.; 2Kor 1,11; Kol 4,3; 1Tesz 5,12.25; 1Tim 5,17; Zsid 13,7.17 kk.). Azt azonban az ÚSz is megkívánja, hogy a keresztény közösségek ne vállaljanak ~t a bűnösökkel és a tévtanítókkal, egyértelműen határolják el magukat tőlük, különben részeseivé válnak bűnüknek és ítéletet vonnak magukra (Mt 18,17; 1Kor 5,4 kk.; 1Tim 1,20; Jel 2,2.5). Különösen határozott megfogalmazást kap a ~ gondolata Pálnál, amikor a keresztényeket Krisztus teste tagjainak nevezi, akiknek szenvedései és gyengeségei minden tagot együttszenvedésre ösztönöznek és akik mindnyájan egymásra vannak utalva (Róm 12,4–8; 1Kor 6,12–20; 10,14–22; 12,4–8; ® Egyház).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages