Becky Sharp

Full text search

Becky Sharp [beki sárp] – teljes nevén Rebecca S., Thackeray Hiuság vására c. regényének egyik központi alakja. Szegény festő lányaként egy nevelőintézetben ingyenes növendék és társalkodónő volt, majd Pitt Crowley házánál kapott nevelőnői állást. Közben két hetet töltött az intézetben szerzett barátnője, Amelia Sedley jómódú londoni kereskedőcsaládjánál, és kevés híján sikerült férjet fognia Amelia bátyjának, Joseph Sedleynek személyében. A Crowley-háznál előbb gazdája idősebb fiára, a jámbor Pittre vetette ki hálóját, utóbb azonban ennek öccsével, a léha testőrtiszt Crowdonnal vetette el titokban magát, mert arra számított, hogy a fiú nagy vagyont örököl majd nénjétől. Ebben ugyan csalódott, mégis sikerült anyagilag felkapaszkodniuk; ~ megindult a társasági siker útján, még az uralkodónak is bemutatták. Az arisztokrata körökben egy lord tüntette ki figyelmével; ~ a gyerekét intézetbe adta, férjét pedig igyekezett félreállítani. Ezúttal túllőtt a célon, s egyszerre vesztette el férjét és pártfogóját. Ekkor végigjárta Európa divatos városait, de pénze és jó hírneve hamar elkopott, végül kaszinókban hányódott már, változó szerencséjű játékosként tengette életét. Egy kaszinóban az épp külföldi utra indult Sedley-testvérekkel találkozott, s azok szánalmukban felkarolták; most a lecsúszott nőnek sikerült Joseph nyakába varrnia magát, s néhány év alatt kiforgatnia mindenéből. – A csinos, érdekes, jó eszű és behízelgő modorú ~ gátlástalan és szívtelen törtető, az anyagi és társadalmi felemelkedés motíválja minden tettét, ezért a célért áldoz fel barátnőt, férjet, gyermeket a hiábavalóságok utáni vásári tülekedésben.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi